A „magyarságtudathoz” valahogy hozzá tartozik, hogy mindenben jók vagyunk, legalább is minden területen vannak kiemelkedő tehetségeink. Sok híres magyar származású művész elött adózik a világ tisztelettel és ennek részeként a fotózásban is megismerhettünk kiemelkedő alakokat.
Nézzünk most meg 5 magyar származású fotóst, akik tehetségük révén világhírnévre tettek szert. Munkájuk igen inspiratív, ha téged is lenyűgöz a fotózás története és szereted megvizsgálni más fotósok munkásságát a fejlődésed érdekében, ez a lista jó alap lesz arra, hogy tudd, merre keresgélj!
Történetüket most csak röviden foglaltam össze, amolyan kedvcsinálónak.
André Kertész (Kertész Andor, Kohn Andor) 1894-1985
Kétségtelenül a fotótörténet egyik legnagyobb alakja, akit mind a franciák, mind pedig az amerikaiak szívesen és gyakran aposztrofálnak magukénak. De Kertész Andor magyar volt, és munkásságára magyarságtudata igen nagy hatást is gyakorolt.
Gyermekkorát Budapesten és Szigetbecsén töltötte, utóbbi jelentős hatással volt világlátására. 14 éves korában kapta első, akkor még hatalmas fényképezőgépét.
Részt vett az első világháborúban, ahol frontkatonaként különleges fényképeket készített. Hazaérkezését követően számos nagy jelentősű fotót alkotott, mint például az esztergomi uszodában készített vízalatti képe.
A háború után munkássága egyre aktívabb lett, fotóit gyakran leközölték az újságok. Már ekkor sokat kísérletezett, játszott a fényekkel, árnyékokkal, különleges látványvilágokkal.
31 éves korában költözött Párizsba, ahol nem kisebb emberek körében alkothatott, mint Picasso, Piet Mondrian, Marc Chagall, Calder, Brassaï, vagy a filmes Eisenstein. Parizsi élete során nem csak saját munkásságában alkotott jelentőset, de más, nagy sikert elért fotósok karrierjében is fontos szerepet játszott.
1936-ban költözött Párizsból New Yorkba, de itt sokáig nem találta a helyét. Évtizedeken át a Home and Garden magazinba készített megrendelésre fotókat, mert az akkori amerikai művész világ nem volt még felkészülve alkotásaira. A 60-as évek hozták meg számára az igazi sikert, hisz ekkor már feleségének üzleti sikerei megengedték, hogy ne a megélhetésnek, hanem kizárólag a művészetnek szentelje munkásságát. 1964-ben saját kiállítást szerveztek neki a MoMA-ban, innen pedig egyenes út vezettet a világhírnév felé.
Brassai (Halász Gyula) 1899-1984
Halász Gyula Brassóban született, édesapja szintén művész, magyar író és költő volt. Még Gyula gyermekkorában a család egy évre Párizsba költözött, és a város olyan nagy hatással volt rá, hogy későbbi életének meghatározó helyszíne lett.
Már fiatal korában kipróbálta magát szinte minden művészeti ágban, belekóstolt a szobrászatba, festésbe, de még a zeneszerzésbe is, viszont alkotói tevékenysége egy időre félbe szakadt, hisz a Monarchia katonájaként harcolt a háborúban. Később igazi világpolgár volt, hosszabb ideig élt Berlinben, majd végül Párizsban találta meg számítását. Mindkét helyről tudósításokat küldött több hazai lapnak. Párizsban, kezdetben szinte bármilyen művészeti tevékenységet elvállalt a megélhetés reményében, de végül a festészetben, az írásban és fotózásban találta meg magát igazán. Mentora André Kertész volt a fotózásban.
1933-ban jelent meg első fotós albuma Paris de nuit (Éjszakai Párizs címmel), és ez hozta el életébe az igazi áttörést. Az album különlegessége az volt, hogy rengeteg éjszakai felvételt tartalmazott, ami akkor még kuriózumnak számított.
Később híres portrékat készített barátairól, akik nem kisebb művészek voltak, mint Salvador Dali, Pablo Picasso vagy Henri Matisse. De megörökítette például Jean Genet, és Henri Michaux írót is. Barátja Henry Miller úgy nevezte őt: „Párizs szeme”.
Első kiállítását is 1933-ban rendezte Londonban, de ekkor már Amerikában is elismerően nyilatkoztak róla. A rochesteri George Eastman házban, a chicagói Művészeti Intézetben, valamint a new yorki Modern Művészetek múzeumában is tarthatott önálló előadásokat.
A harmincas évek végére Brassai túlzás nélkül világhírű lett, olyan neves magazinoknak készíthetett képeket, mint a Verve, Picture Post, Lilliput, Coronet, Labyrinthe, Réalités és a Plaisirs de France. A Harper’s Bazaar-nak 1937-től kezdve 25 évig dolgozott, teljes alkotói szabadságban és önálló témaválasztással alkotott.
1976-ban „A 30-as évek titkos Párizsa” címmel jelentetett meg albumot, melyben a 33-as, nagy áttörést hozó albumból kimaradt képeket sorakoztatta fel. Ezek a képek többségében prostituáltakról és kábítószer élvezőkről készültek, de a 30-as években a világ még nem volt felkészülve erre.
Moholy-Nagy László (Weisz László) 1895-1946
Weisz László néven született és a délvidéki Moholon töltötte gyermekkorát az egyik legismertebb magyar alkotó. A művészettel hamar kapcsolatba került, már egyetemi évei előtt közölték költeményeit.
Jogi tanulmányait a világháború kitörésekor abbahagyta, katonának állt. Tüzérségi megfigyelő lett a keleti fronton, de nem csak figyelt, rajzok segítségével örökítette meg a látottakat, amiből aztán kiállítást rendezett.
A háború után Bécsbe költözött, és itt ismerte meg első feleségét Lucia Schultz-ot, aki bevezette a fényképészet rejtelmeibe. Művészete már akkor jelentőségteljes volt, felkeltette Walter Gropius figyelmét, aki felkérte oktatónak a weimari Bauhaus intézménybe.
1928-ban Berlinbe költözött és belevetette magát a fotózásba. Tipográfiai, (fekete-fehér) fényképeszeti és reklámgrafikai munkákat is végzett, de belekóstolt a filmezésbe is, leforgatta élete első nagyobb filmjét „Marseille, régi kikötő” címmel.
1931-ben alkotja meg a fény-tér-modulátor című művét, ami nem más, mint egy kinetikus fém, plasztika és műanyag szobor, melyre fényt vetítve színes fényjáték jelenik meg a falon. A műre még ma is úgy tekintenek, mint a fény-alakítási problémák megoldása.
Második feleségével, Sybille Pietzsch-csel Amszterdamba költözött, itt színes fotográfiával és tipográfiával foglalkozott. Később pedig a pár lányukkal együtt Londonban élt.
Egy igazi úttörő volt, fényképészeti, filmezési és design munkáinak filozófiája máig meghatározó.
Nagy szabású fényelméleti kutatásai a mai napig alapvetésnek számítanak a művészek és világítástechnikai szakemberek számára. Alkotásait Bécstől az Egyesült Államokig számos helyen megtekinthetjük állandó és alkalmi kiállításokon egyaránt.
New Yorkban, Chicagóban és Los Angelesben 2016-2017-ben mutatták be minden korábbinál nagyobb és relevánsabb kiállításait. A Magyar Iparművészeti Egyetem pedig 2006- ban vette fel a Moholy-Nagy László nevét.
Robert Capa (Friedmann Endre) 1913-1954
A 20. század egyik legjelentősebb haditudósítója és dokumentum fotósa is Budapesten született.
Friedmann Endre alsó-középosztálybeli zsidó családból származott, még 20 éves sem volt, amikor neki indult a világnak. Kalandvágyó, pezsgő, kihívásokat kereső természetét kétségkívül Magyarországról vitte magával. Az 1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe utazott. A hiedelmek szerint táskájában pusztán egy rúd szalámi volt, és 2 hétbe is beletelt, mire a német fővárosba ért. Itt a Politikai Főiskolán újságírást tanult, de származása miatt nem fejezhette be tanulmányait.
A főiskola mellett fotólaboránsként dolgozott és ezidőtájt kapta első fényképezőgépét is Kepes Györgytől. Nem sokkal később Guttmantól egy Leicát kapott, és ő küldte el 1932-ben arra a koppenhágai szocialista kongresszusra is, ahol Trockijról készített fényképet. Ezt a Weltspiegel egész oldalon közölte.
1933-ban aztán már nem volt biztonságos számára Berlin, így egy rövid időre visszatért Budapestre. Veres Ferenc fényképésznek készített idegenforgalmi prospektusokhoz, kiadványokhoz városképeket Budapesten.
Még ugyan ebben az évben nyughatatlan természete Párizsba vitte tovább. Ekkor már André Friedmannak nevezi magát. Az első időben még nem élt meg nagy sikereket, csak úgy, mint Brassait, Őt is André Kertész vette szárnyai alá.
A Capa művésznevet 1934-ben, sokak szerint Gerda Taróval együtt találhatták ki, de a névválasztásáról több különböző teóriai is született. Bizonyos elméletek szerint gyerekkorában cápának becézték, és innen ered a különleges csengésű név. Egy 1947-es interjúja szerint több nyelven is kiejthető, „amerikai hangzású” nevet keresett. Ettől remélt több megbízást újságíróként és fotósként. Számítási beváltak abban a tekintetben, hogy Taro mint egy jólmenő amerikai fényképész képeit, háromszoros áron tudta eladni André fotóit.
Nem csak neve, de külseje is megváltozott, jól fésült, vasalt öltönyös megjelenéssel igyekezett további komoly megbízásokat szerezni. 1936-37-ben, a Regards megbízásából Spanyolországba utazott, az út kimenetele pedig keserédes volt számára, hiszen barátja Gréta Taro életét vesztette egy légitámadásban, de Capa „a milicista halála” című képe örökre bevonult a világtörténelembe. Ekkor született meg „Robert Capa, a világ legnagyobb háborús fényképésze”.
Rövid élete során sosem csillapodott tettvágya, ott volt mindenhol, ahol zengett az ég. Számos csatatéren fotózott, többek között a spanyol polgárháborúban, a második kínai–japán háborúban, a második világháború európai hadszínterein, az első arab–izraeli háborúban és az Indokínai háborúban is. A halál is munka közben érte utól, a laoszi határvidéken taposóaknára lépett 1954-ben. Élete utolsó éveiben Amerikában élt, és a 2. világháború után megkapta az amerikai állampolgárságot is, Robert Capa néven.
Öccse Cornell Capa néven futott be szép karriert, aki testvére hagyatékának gondozására alapítványt hozott létre.
Később más fotósok munkáival is kiegészülve, ebből alakult ki 1974-ben, New Yorkban az International Center of Photography, amely ma archívum, galéria és fotósiskola is egyben.
„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” - Robert Capa
Juan Gyenes (Gyenes János) 1912-1995
A kaposvári Gyenes János Juan Gyenesként vonult be a világtörténelembe, és bár ő büszkén hivatkozott mindig magyar gyökereire, élete nagy részét Spanyolországban élte le.
Zenetanár apja nyomdokaiba kívánt lépni, ezért zenésznek készült, de már egészen fiatalon a fotózás rabjává vált: tizennégy éves korától fotózott Holzer Félix fotográfus irányításával. A Rippl-Rónai Józsefről készült utolsó fényképet is ő készítette, és a következő évben Győrben letette a fényképész szakvizsgát.
A Színházi Élet című újság fotóriportereként zenei és társasági eseményeket örökített meg Budapesten és Bécsben, ennek köszönhetően lencsevégre kaphatta többek között Bartókot, Kodályt, Lehárt, Furtwänglert, Prokofjevet és Toscaninit is.
A világ akkor ismerte meg a nevét, amikor 1935-ben egy háztetőről sikerült lekapnia a Budapestre látogató walesi herceget, aki előzetesen megtiltotta, hogy fényképezzék.
1936-ban a berlini olimpián dolgozott, majd a New York Times londoni és később egyiptomi fotóriportere lett. Spanyolországba 1940-ben érkezett, átutazóban az Egyesült Államok felé. Eredetileg két hetet akart ott tölteni, de olyannyira jól érezte magát, hogy több, mint 50 évig ott maradt. Madridban telepedett le, és először a Campua című lap munkatársa lett.
Ezután Franco és a királyi család hivatalos fotósa vált belőle, a királyról készített portréi spanyol bélyegekre és pénzjegyekre is felkerültek. Gyenes fényképezőgépe előtt a kor legnagyobb nevei álltak, modelljei között szerepeltek a múlt század nagy művészei, köztük Picasso, Dali, Miró, Rubinstein, Monserrat Caballé, és hollywoodi sztárok is, mint Ava Gardner, Ingrid Bergman, vagy Grace Kelly…
"Szép" fotográfusként aposztrofálta önmagát, ami abban nyilvánult meg, hogy a férfiakat férfiasnak fotózta, a nőket pedig olyannak, amilyennek szerettek volna látszani. Stílusa fontos része volt, hogy minden arcot megszépített. Portréival, színházi, táncművészeti képeivel, montázsaival szinte az egész világot bejárta, New Yorktól Tokióig.
Saját portréstúdióját 1948-ban nyitotta meg, ahol segédje a későbbi világhírű flamenco-táncos, Antonio Gades volt.
Élete során több, mint 10 millió felvételt készített és 13 fotóalbuma jelent meg. Világszerte, több, mint 100 egyéni kiállításon mutatta be alkotásait.
Még élete során beválasztották a spanyol Királyi Képzőművészeti Akadémia tagjai közé, ami a fotósok körében egyedülálló kitüntetés volt, és a londoni Royal Society of Photography is egyéni kiállítást rendezett számára, amit összesen három fotós élhetett meg.
Elnyerte a Katolikus Izabella Rend Lovagja címet és a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjét is.
Bodogán Sándor
Tegyünk együtt egy kalandos utazást a múlt és a jelen nagy sikerű fotósainak világában!
Kíváncsi vagy rá, mit tanulhatsz a fotótörténet ikonikus alakjainak képeiből, gondolkodásmódjából, munkamódszeréből? És hogy mit kamatoztathatsz ebből saját pályád során? Gyere, és ismerjük meg együtt a fotográfia történet kiemelkedő alakjait, képeiken keresztül a fotó formanyelvét!
Taskovics Dorka 7 részes fotótörténeti előadássorozatának megtekintése után garantáltan másként tekintesz majd a régi és kortárs alkotók képeire, sőt, a Te, saját képeidre is! Készen állsz rá, hogy alapjaiban megváltozzon a fotós szemléleted? Akkor tarts velünk!