Goethe neve bizonyára mindenki számára ismerősen cseng, azt azonban kevesen tudják róla, hogy jelentős irodalmi munkássága mellett a színelmélettel, a színek fiziológiai-lélektani hatásaival is behatóan foglalkozott. Ő maga rendkívül fontosnak tartotta - így sokat is tanulmányozta- ezt a területet, elméleteit ma is alapvetésekként kezelik a színelmélet világában. De miért is lehet érdekes mindez a fotósoknak és mindazoknak, akik egyéb más (képi) művészetekkel foglalkoznak? Nos azért, mert mindegy, hogy egy kép, egy alkotás festékből vagy éppen fényből készül, a színek ismerete a teljes kép hatásának szempontjából nagyon fontos és tanulságos lehet.
Ha már benned is megfogalmazódtak azok a kérdések, hogy:
- Vajon miért válthat ki egy kép különböző, vagy éppen teljesen ellentétes érzéseket két adott nézőben?
- Vajon mi határozza meg, hogy egy kép hogyan hat arra, aki azt éppen nézi?
- Vajon lehet-e valahogy befolyásolni, hogy egy adott kép milyen érzést váltson ki?
...akkor érdemes ezzel a területtel foglalkoznod, mert a színtan jó eséllyel megadhatja a választ a kérdésidre.
A Goethe színtan könyv formátumban elérhető a könyvesboltok polcain. De ha úgy érzed, hogy szeretnél sokkal személyesebb és szemléletesebb, gyakorlati példákkal tarkított előadás formájában betekintést nyerni ebbe a területbe, akkor gyere el Kiss Viktor kortárs festőművész - Goethe színtan előadására, mely bár a Fotosworkshopok.hu szervezésében jött létre, de nem csak fotósoknak szól!
És akkor most lássunk egy kis ízelítőt a témából
Hogyan hatnak a színek?
Goethe úgy fogalmaz, hogy „a szín az őseredeti jelenségek sorában kiemelkedő helyen áll, (...) hat a kedélyre, tekintet nélkül az anyag formájára, avagy mivoltára, melynek felületén érzékeljük. Ezért a szín, ha a művészet egyik elemének tekintjük, a legmagasabb rendű esztétikai célokra használható.
Az emberek általában nagyon örülnek a színeknek. A szemnek szüksége van színekre, ahogyan a fényre is szüksége van. Gondoljunk vissza az örömre, amit akkor érzünk, midőn egy borús napon a táj egyik része fölött kisüt a nap, és láthatóvá teszi a színeket.”
Könyvében leírja, hogy ahhoz, hogy a színek valódi hatásait teljes egészében érzékelhessük, teljesen körül kellene vennünk magunkat az adott színnel, úgy mintha csak egy színes üvegen keresztül néznénk a világot. De még ha kisebb mértékben is tapasztaljuk őket, a színek minden esetben hatnak ránk, bizonyos „törvényszerűségek” mentén érzéseket keltenek bennünk.
Goethe a színeket a „plusz oldal” és a „mínusz oldal” színeire osztja. Tapasztalásai szerint előbbiek hatására leggyakrabban élénkké, mozgékonnyá, törekvővé válhatunk, utóbbiak inkább nyugtalan és vágyódó érzésekre hangolhatnak minket. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy egy adott színt nem önmagában kell vizsgálnunk a hatása szempontjából, hiszen sokat számít az is, hogy milyen felületen, vagy milyen más színekkel keveredve jelenik az meg.
Nézzünk meg néhány példát a színek alapvető hatására a Goethe színelmélet szerint
Sárga:
Goethe szerint a sárga a plusz oldal színe, mely mindig magában hordozza a fényt, alapvetően derűs, vidám szín enyhén izgató tulajdonsággal. A világos sárgát kellemes és örömteli színnek írja le, míg az erős sárgát derűsnek és nemesnek véli. Ugyanakkor véleménye szerint kellemetlen hatású, ha a sárga zöldes árnyalattal keveredik, vagy „nemtelen” felületre kerül, mint például a közönséges szövet vagy éppen a nemez. A tűz és az arany sárgásságát a sár sárgás árnyalatával összehasonlítva szemlélteti, mennyire könnyen válhat a szépnek ható, méltóságteljes benyomás kedvtelenné és akár „szégyenteljessé”.
Vörösessárga (narancs) és Sárgásvörös:
A sárga ereje vöröses árnyalatban növekszik, erőteljesebb és pompásabb hatást kelt. A Vöröses sárga tulajdonképpen a meleg és a gyönyör érzését kelti, a leghevesebb izzás, valamint a lenyugvó nap látványát idézi fel. Ahogy a színben fokozódik a vörösesség, úgy jutunk el a kellemes, derűs érzéstől az elviselhetetlen erőszakosságig. Gondoljunk csak bele, hogyan hat a bikára, a torreádor vörös posztója... ha mereven nézünk egy intenzív, vöröses felületet, az olyan, mint ha a szín valósággal a szemünkbe fúródna.
Kék:
Ahogy a sárga szinte mindig meleget és fényt hoz magával, úgy a tiszta kékben mindig ott rejlik valamiféle hideg sötétség. Érdekes kettősség, hogy mint szín, a kék erőt hordoz, ugyanakkor más nézőpontból maga az ingerlő semmi. A kék szinte maga után húz minket, de közben mégis hideg érzést kelt. Egy kékre festett szoba például amellett, hogy tiszta és tágas hatást kelt, mégis egyben hideg és üres is.
Vöröseskék (lila) és Kékesvörös:
Ahogy a kéket finoman vörössel keverjük, egyre inkább nyugtalanító hatást fedezhetünk fel. Szemünk vágyja, hogy a vörösesség egyre fokozódjon, na de nem azért, mert hatására derűsebbek leszünk, sokkal inkább azért, mert vágyunk rá, hogy egy ponton szemünk megpihenhessen. A nyugtalanság érzés azonban egyre csak fokozódik, ahogyan egyre fokozódik a vörösesség. Minél nagyobb felületen találkozunk a nyugtalan kékesvörössel, az annál elviselhetetlenebb.
Vörös:
A tiszta, kéktől és sárgától mentes vörös sötét árnyalatban méltóságteljes, ahogy egyre világosodik bájos és kellemes. Ez a szín mindig hordoz magában valamiféle komolyságot és pompát. Sokáig, nagy felületen nézve van benne valami féle félelmetesség. Az ember akaratlanul is arra asszociál, hogy az ítélet napján bizonyára valami ehhez hasonló szín árasztja majd el a világot.
Zöld:
A fényt és a sötétséget, a sárgát és a kéket vegyítve jutunk el a zöldig, mely egy valódi kielégülés a szemnek. Ha a zöld nem hajlik sem sárgába sem pedig kékbe, olyan tökéletes az egyensúly, hogy az örökre magához ragadja figyelmünket. Egy ilyen felületről nem is akarjuk és nem is tudjuk tekintetünket levenni.
Szeretnél még jobban elmerülni a színek titkos hatóerejének világában? Akkor jelentkezz most Kiss Viktor festőművész Goethe színtan előadására! Mint ahogy a Fotosworkshopok.hu workshopjainál ez megszokott, a létszám itt is korlátozott!
Ne várj sokáig, le ne maradj!