Csontváry Kosztka Tivadar, a „napút” festő

Ha képi művészetekről beszélünk a fotózás kapcsán, egyértelmű, hogy nem mehetünk el a festészet mellett sem. Az alkotás, ábrázolás ezen két módja az én véleményem szerint rettentő sok ponton kapcsolódik. Szinte mindegy, hogy egy ábrázolás, egy forma, egy színvilág festékből vagy éppen fényből jön létre, a végeredmény ugyan azon sarokpontok mentén hat a nézőjére. Éppen ezért fotósként sokat meríthetünk abból, ha megismerjük a híres festők munkásságát vagy adott esetben élettörténetét.

Ebben a cikkben Csontváry Kosztka Tivadar, a „napút” festő életútját és munkásságát fogjuk kicsit górcső alá venni. Munkássága azért is érdekes lehet számunkra, mert a művész rendkívül sokat foglalkozott a fény természetével, annak megnyilvánulásaival, és munkáiban rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a fények hű ábrázolására is.

A Festő életútja

Ahonnan indult

A festőművész 1853. július 5-én született Kis-Szebenben, a mostani Szlovákia területén és egy hat gyermekes családban nőtt fel. Édesanyja az Ung megyei származású daróci Heizelmayer Franciska volt.

Édesapja dr. Kosztka László gyógyszerész volt, de emellett rendőrkapitányi és postai teendőket is ellátott. Egyszerű, de energikus ember volt, a kor normáival ellentétben nem ivott és nem dohányzott, szabadidejét legtöbbször vadászattal töltötte.

1863 őszétől Csontváry a kisszebeni piarista algimnáziumába járt, ahol az első két osztályt végezte el. Sokat kerülte az iskolát, inkább a természetet járta, különféle rovarokkal, lepkékkel, dongókkal és méhekkel játszott.

Az apa forradalomban vállalt császárpárti szerepe miatt 1865-ben a családnak el kellett hagynia Kisszebent, Csontváry édesanyjának rokonaihoz költöztek Szerednyére. Itt a családfő földműveléssel és vadászattal foglalkozott, a gyerekek pedig az ungvári kegyesrendi főgimnáziumban folytatták tanulmányaikat.

Az édesapa nem sokáig érezte komfortosan magát földművelőként. Gyógyszertárat vásárolt Szerednyén és Tivadart is maga mellé vette segítségnek. A családi hagyományokat folytatván Csontváry Kosztka Tivadar 1874-ben megkezdte az egyetemet Pesten, és diplomát is szerzett gyógyszerészetből, hogy átvehesse édesapja vállalkozását. A gyógyszerészetet mellett kémiát, ásványtant, földtant és kristálytant is tanult, majd később jogi fakultásra is járt.

Így vált festővé

1875-ben kapta meg gyógyszerész-oklevelét, majd patikusként kezdett dolgozni Iglón. Egy őszi napon épp a patika ajtaja előtt ült és pihent, közben egy vény cédula hátuljára lerajzolta az árnyékban álló ökrös szekeret. A festő elmondása szerint, mikor megmutatta rajzát a patika-vezetőnek, az hirtelen felkiáltott: „Hisz maga festőnek született!”

A legenda szerint ekkor Csontváry a feje fölött egy hangot hallott, ami így szólt: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.”

Csontváry így nyilatkozott az esetről:

„A kinyilatkoztatás az egy szón kívül értelmes magyar nyelven szólott; rendkívül komoly hangsúlyozással, mely arról győzött meg, hogy bizonyos magasabb hatalommal, avagy akaraterővel állok összeköttetésben, talán a világteremtő hatalommal, azzal a pozitívummal, amit mi sorsnak, láthatatlan mesternek, talán Istennek nevezünk, avagy a természet erejének véljük, ami egyremegy, mert tisztában voltam azzal, hogy elképzelhetetlen és kifejezhetetlen felelősség hárul reám, amikor egy olyan helyre jelölt ki a sors, amelyre én magamat késznek, gyakorlottnak nem találtam.”

„Elhívását” követően levelet írt és egyben felvételt kért Keleti Gusztávtól, a Reáltanoda-utcai rajziskola igazgatójától, de ő azt elutasította. Az elutasítás dacára nem esett kétségbe és 56 forinttal a zsebében elindult Rómába, hogy megnézze Raffaello festményeit.

A művektől azonban nem volt elragadtatva, mint mondta – „Megnéztem a nagy csata falfestményét és a többit mind együttvéve, de élő természetet nem találtam. Ezzel a tudattal már az első látogatásnál felülemelkedtem az egész Vatikánon, csupán azt irigyeltem a mesterektől, hogy ők sokat és szépet is alkottak; de az isteni természetet hűségesen nem szolgálták, idegen szellemnek voltak hirdetői és ez nem volt az Igazi Isteni. A sorsommal tehát kibékültem, mert most már elméletileg is tudtam miről van szó, miért kell nekem nagyobbnak lennem Raffaelnél.”

Ezután hazatért, majd Párizsba utazott, hogy Munkácsyval találkozhasson, de ez nem jött létre. Miután újra hazatért, Szentesen saját gyógyszertárat nyitott és még évekig patikusként dolgozott, hogy legyen elég pénze későbbi utazásaira.

1894-ben fél évet töltött Münchenben, ahol Hollósy Simon növendéke volt. Ebben az időszakban kezdte el elemezni és tanulmányozni a napszíneket.

1895-ben Karlsruhéba vezetett útja, ahol Kahlmorgen segítségével képezte magát tovább. Ezt követően Svájcba, Genuába, Rómában, majd Nápolyban és Pompeiben is járt. Elutazott Capri szigetére is, majd tavasszal Spalato, Salome és Trau vidékén kirándult. Az 1890-es évek végén Dalmáciában, Olaszországban és Németországban is járt.

A huszadik század első éveiben töltött időt itthon is, de tovább folytatta inspirációs utazásait. Megjárta többek között Bosznia Hercegovinát, járt Egyiptomban, Palesztínában és Athénben is.

Jelentősebb művei ebből az időszakból

Selmecbánya látképe
Római híd Mosztárban
Kocsizás újholdnál
Nagy-Tarpatak a Tátrában
A taorminai görög színház romjai
Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben

1906-ban megfestette a fő műveként kezelt legnagyobb méretű vásznat, a Naptemplom Baalbekben-t. Szíriából Párizsba, majd ismét a libanoni hegyekbe utazott, és elkészítette két szintén nagyszabású művét, a Magányos cédrus-t és a Zarándoklás a cédrusfához című festményt.

Csontváry művészete

Külföldről rendelt, rendkívül magas minőségű és nagy méretű vásznait a festő saját maga által kevert, tempera szerű festékkel festette meg. A kutatók szerint az olajmentes festésmód Csontváry művészetének az egyik legfontosabb sajátossága, hiszen festményeinek színvilágát hagyományos olajfestékkel nem lehetett volna létrehozni, azok instabilitása, sötétedése, lassú száradása miatt.

A művész a világot egy élő organizmusként szemlélte, önmagát „napút” festőként jellemezte, mely kifejezést maga alkotta. Sokat foglalkozott a különböző napszakok színvilágával, a nap és a fény természetével.

A „napút” nem csupán azt jelentette számára, hogy a nap keleten kel és nyugaton nyugszik. Filozófiája szerint a nap energiát ad a térnek, megadva annak szerkezetét, a tér pedig visszaadja energiája egy részét a napnak, és ennek az állandó energiaáramlásnak az intenzitását jelzik a színek. Műveinek szokatlan, feltűnő, a színskála teljes spektrumát felvonultató színessége tükrözi sajátos színelméletét.

Bár nem tartozott igazán egyetlen korabeli irányzat képviselői közé sem, festészetét az expresszionizmushoz, illetve a posztimpresszionizmushoz kapcsolják.

Az impresszionistákhoz hasonlóan élt a kiegészítő színek egymás mellé helyezésével, sokszor az élénk, harsány színeket a motívum felerősítésére használta, de játszott a festékréteg vastagságával, kidomborodásával is.

Csontváry különleges szín- és anyaghasználata sokak szerint párhuzamot mutat a korabeli képeslapok világával. A színeket úgy keverte ki, hogy a három alapszínt (sárga, kék, vörös) és a két kontrasztegységet (fekete és fehér) együttesen használta. A textilfestékekkel – mivel nem fedőfestékről van szó – képes volt a nap prizma által felbontott fehér fényének spektrális színeit leképezni a festményein, amik a kiegészítő színekkel együtt adják a napútszíneket, és amikkel visszaadható a szemünk által látott világ.

Bár munkássága igazán jelentős, műveinek száma más festőkéhez viszonyítva csekély. Az ismertté vált festményeinek száma egyes források szerint összesen 112.

A festő pályájának vége és öröksége

1909-ben Nápolyban készült Csontváry utolsó befejezett műve, a Sétalovaglás a tengerparton. 1910-ben még megpróbált egy külföldi kiállítást szervezni műveiből, de nem járt sikerrel. 1912-től írta filozófiai töltetű írásműveit, röpiratait, előadásokat tartott és brosúrákat jelentetett meg.

Egészségi állapota folyamatosan romlott, ezért 1916-ban IV. Károly királlyá koronázását már nem tudta végignézni, így megfesteni sem.

1919. június 20-án halt meg a budapesti Új Szent János Kórházban, két héttel 66. születésnapja előtt. A hivatalos álláspont szerint verőérgyulladásban hunyt el, bár egyesek szerint éhen halt. Óbudán temették el.

Képei az utókor számára minden bizonnyal elvesztek volna, mert örökösei a rendkívül jó minőségű vásznakat anyagárban fuvarosoknak kocsiponyvaként szerették volna eladni.

A képek megmentője Gerlóczy Gedeon fiatal építész volt, aki az utolsó pillanatban felvásárolta őket.

Csontváry Kosztka Tivadar Magyarországon csak jóval halála után vált népszerűvé, képeinek 1963-as székesfehérvári kiállítása után. A magyar árverési rekordot 2006 óta tartják képei. Legutóbb a Titokzatos sziget című alkotása kelt el rekordáron 2021. december 19-én, 460 millió forintért.

Szeretnél többet megtudni a színek titkos hatóerejéről a képeken? Gyere el egyedülálló GEOTHE színtan workshopunkra!

Kiss Viktor kortárs festőművész előadásán megtudhatod, hogy hogyan épül fel a színekből egy adott kép, és megértheted, hogy a fény-színek, a kép-színek, a szín dinamikák mind-mind szerepet játszanak abban, hogy végül a teljes kép milyen hatást képes kifejteni, milyen érzéseket tud megidézni a nézőjében.

Ha pedig átfogóbban szeretnél fejlődni a képalkotásban akár a fotózás, akár a művészet bármely más területén, nézd meg A festészet organikus szemlélete - 6 részes online videósorozatunkat. Mert mindamellett, hogy a színekkel való tudatos bánás egy maradandóan praktikus tudás lesz számodra, a képek hatóerőinek megértése tudatosabbá teszi saját képelkotásodat, rengeteg inspirációt és ihletet is szerezhetsz!

Csontváry Kosztka Tivadar, a „napút” festő