Barion Pixel

Hamis hivatások: a TFCD fotózás

Az internet sok változást hozott a fotós világban. Elhitette az emberekkel, hogy létezik egy külön szakma a modellek fotózására: a modell fotós. Ehhez kapcsolódik a manapság elterjedt TFCD/TFP kifejezés. A Time For CD/Time For Print már elavult megnevezés, hiszen már senki sem CD-n kapja a képeket. Ez a műfaj felhigított pár lényeges elemet a fotós világban, így itt az ideje beszélnünk a pozitív és negatív hatásairól.

Mikor hasznos a TFCD/TFP?

A TFCD/TFP kifejezést olyan kollaborációkra használják, melyben minden résztvevő vagy ingyen dolgozik, vagy egyenlő arányban vállalják az anyagi kiadásokat. Nem kapnak fizetést, viszont idejükért és munkájukért cserébe felhasználhatják a fotós projekten készült képeket. Ez a műfaj remek lehetőség a gyakorlásra és portfolió bővítésre, hiszen nem kell anyagilag elkötelezned magad, viszont a tapasztalatszerzés lehetősége adott. Érdemes először ilyen projekteket vállalnod, hiszen egyre több gyakorlással egyre nagyobb rutinra, ismeretségre tehetsz szert. Ha már kezd összeállni a portfoliód ilyen anyagokból, van esélye, hogy olyan modell, stylist, vagy sminkes szakember is csatlakozni fog ingyen, akinek profizmusa emeli a kollaboráció minőségét. Az ilyen lehetőségekre érdemes lecsapni, hiszen így egyre tapasztaltabb szakemberekkel dolgozhatsz együtt, így a te munkáid is javulni fognak. Természetesen meg lehet rekedni ebben is. Ha csak veled egy szinten lévő emberekkel működsz együtt, lassú marad a fejlődésed. Annak az esélye, hogy Palvin Barbi fog jelentkezni hozzád teszt fotózásra, meglehetősen kevés, erősen közelít a nullához. Ha szakmailag fejlődni akarsz, szükséges rutinosabb, tapasztaltabb, nagyobb tudással rendelkező emberekkel együtt dolgoznod. Úgy gondolom, hogy egy bizonyos szint után már csak akkor érdemes TFCD-ben fotózni, ha egy koncepciót vagy víziót akarsz tesztelni azokkal az emberekkel, akikkel régóta dolgoztok együtt és szakmailag hasonlóképpen gondolkodtok. Alkalmas még „szerelem” projektekhez is, ahol kompromisszumok nélkül alkothatsz a saját örömödre azonos látásmódú emberekkel.

Miért kérnek a modellek állandóan pénzt a fotózásokért?

A fotósok arról panaszkodnak, hogy a modellek mindig fizetést kérnek, pedig a fotós hozza a drága felszerelést. Ne felejtsd, a modellek is a portfoliójukat építik! Amennyiben olyan szinten vagy, hogy az adott modell portfoliójához pluszt tud adni a munkád, valószínűleg ingyen is elvállalja a fotózást. Ha nem biztosak benne, hogy tudnak majd profitálni a veled létrejött kollaborációból, nem fogják ingyen rád áldozni a szabadidejüket, és fizetést fognak kérni. Ez teljesen érthető, hiszen senki ideje sincs ingyen, valamilyen szinten kompenzációt várnak. Természetesen olyan modellek is vannak, akik mindenkitől fizetséget kérnek, ezt sem lehet elítélni, hiszen a megélhetésük múlik rajta.

Itt az ideje, hogy fizessünk a modelleknek!

A TFCD műfaj elterjedése miatt azt a téves információt veszi alapul sok fotós és modell is, hogy becsületes ingyen dolgoztatni egymást. A fent említett okokból, amikor mindenki egyenlően profitál képek és tapasztalatszerzés terén, valóban megéri így együttműködni. Azonban nem lehet ez a norma! Nem várhatjuk el egymástól, hogy a kreatív projekteken kívül is ingyen dolgozzunk, kihasználás alapon nem lehet fejlődni. Ha igazán szintet akarsz lépni fotósként, akkor anyagiak árán is vonj be olyan embereket a közös munkába, akik által tanulhatsz. Nem csak a felszerelésedre kell költeni, hanem saját fejlődésedre is, hisz mindennek az az alapja! Képezd magad és tanulj, már ha ténylegesen el akarsz jutni valahová! Dolgozz nálad tapasztaltabb munkatárssal, hogy egy nap a legjobbak közt lehess!

Amikor a modell fizet a fotósnak

El fog érkezni az a szint, amikor már (el)ismerik a nevedet és munkáidat szakmai körökben. Ekkor már tapasztalatból, és sokszor időhiányból sem veszel részt ingyen minden kreatív projektben, amire hívnak. Természetesen, ha ebből szeretnél megélni, akkor fizetést is kérsz a felkérésekért. Tájékozódj megfelelően szakmabeliektől, nehogy alul, vagy felül árazd a munkádat! Nem kérhetsz el annyit egy teszt fotózásért, mintha egy nemzetközi vállalatnak készítenél regionális reklám kampányt, tehát tükröznie kell a munkád megfelelő értékét. Vigyázz, attól még, hogy már fizetnek neked, a munkád minőségének kiemelkedőnek kell lennie! Így haladhatsz nevesebb megrendelők, és nagyobb költségvetésű projektek felé.

A modell fotózás, mint szakma

Az angol nyelvből eredő fordítás is megnehezíti a szakmák között különbség definiálását. A modell fotózás valóban nem egy külön szakma, amennyiben úgy értjük, hogy a fotós csupán a hivatásos modellek fotózásából keresi meg a betevőjét. Egyrészt ennek nincs piaca, hiszen a modellt és fotóst azonos céllal alkalmazza egy harmadik fél: egy közös munka elvégzésére. Ilyen például egy divatmárka. A TFCD elterjedése kapcsán sokan abba a tévhitbe esnek, hogy létezik külön csak ez a szakma. Ráadásul az amatőr férfi fotósok egyre nagyobb ellenségeskedéssel fordulnak a modellek felé, akik nem hajlandók ingyen dolgozni (több modell ismerősöm visszajelzése alapján).

Érthetjük azonban úgy is, hogy a modell fotós portrékat, divat és reklám anyagokat készít. Ez készülhet természetesen hivatásos modellekről, érkezhet felkérés egyéni megrendelőktől, különböző cégektől. Ha portré, vagy divat fotós akarsz lenni, akkor az ügynökségektől, újságoktól, divatcégektől, média ügynökségektől, ne pedig a modellektől várd a fizetésedet! A modell fotózás kifejezést tehát használhatjuk, de értsük helyesen.

Hogyan tovább?

Abba a helyzetbe kerültünk, hogy a fotós és a modell is fizetést szeretne, de mindketten egymástól várják a fennmaradást. Láthatóan változásra van szükség, aminek szerintem a legjobb módja, ha végig gondolod, mit akarsz elérni egy fotózással. Éppen tesztelnél egy koncepciót, amit később akarsz tökéletesíteni? Csodás, erre van a TFCD. Vérfrissítésre van szüksége a portfoliódnak? Akkor fizess valakinek, aki magasabb szintre emeli a munkádat!

Az egód

Az eddig elmondottak szépen hangzanak elméletben, viszont a fotósok többsége elveszti a türelmét, amikor tudatosul benne, hogy a jó modell tényleg csak pénzért fog dolgozni neki. Az is előfordulhat, hogy „bármennyi” pénzed legyen is, akkor sem fogsz megkapni egy felső kategóriás modellt, mert ő és az ügynöksége nem engedheti meg magának, hogy rossz képek készüljenek róla. El kell fogadnod, hogy az emberek nem fogják ingyen adni az idejüket, viszont az eredményért megéri befektetni! Pályakezdőként ezt nehéz elfogadni, de szerintem sokkal inkább megéri tapasztalatokra költeni, mint felszerelésre.

Természetesen arra is van megoldás, ha szeretnél új képeket a portfóliódba, de nincs pénzed egy komplett fotózást megszervezni, esetleg nincs még elég tapasztalatod a szervezéshez, vagy hiába keresel fel profi modelleket, nem vállalják a közös munkát. Ezekben az esetekben remek döntés lehet, ha ellátogatsz szervezett, portfólió építős fotós workshopokra. 

Ráadásul, ha a a fotosworkshopok.hu portfólióépítős workshopjai közül válogatsz, nem csak nagyszerű képeket készíthetsz, de sokat tanulhatsz a szervezés, felkészülés, modellkommunikáció és fotóstechnikai, világítástechnikai területeken is, így nem csak új képekkel, de hosszútávon jól használható, valódi szakmai alapokon nyugvó tudással is gazdagodhatsz, melynek segítségével szintet léphetsz karrieredben és kinyílhatnak előtted új ajtók is a szakmában.

Forrás és cikk inspirácó:

Fstoppers
TFP and Model Photographers: The truth behind the fake profession by Scott Choucino

Ha tetszett a tartalom, támogass minket!

Amennyiben lehetőséged van rá, járulj hozzá további szöveges és online videós tartalmaink, podcast adásaink és oktató anyagaink létrejöttéhez! Támogass minket Patreon oldalunkon keresztül!

TÁMOGATOM

Ne maradj le az új tartalmainkról és az
induló workshopokról!
Iratkozz fel a hírlevélre!
Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk
Mi a cookie (süti)?

A cookie-k ("sütik") - a továbbiakban: süti vagy cookie - kis méretű adatcsomagok, amelyeket az Ön böngészője ment el, amikor a weboldalakat, köztük a www.fotosworkshopok.hu honlapot - a továbbiakban: Honlap - látogatja.

A sütiket a weboldalak általában a felhasználói élmény javítására használják oly módon, hogy a weboldal vagy kizárólag a látogatás idejére ("Munkamenet" sütik, amelyek a böngésző bezárásakor törlődnek) vagy ismételt látogatások során ("Tartós" sütik) "megjegyzi" a felhasználót.

A jelen Cookie (süti) tájékoztató azt ismerteti, hogy a www.fotosworkshopok.hu honlapon milyen sütiket használunk és Önnek, mint a honlap használójának milyen lehetőségei vannak a sütik beállításával kapcsoltosan.

Tájékoztatjuk, hogy a cookie-kat nem használjuk az Ön személyének közvetlen azonosítására alkalmas információk tárolására. Amennyiben személyes adatoknak minősülő adatokat kezelünk, ezt az Adatvédelmi tájékoztatónkkal összhangban tesszük.

Lehetnek olyan esetek, amikor harmadik fél cookie-ját használjuk. Kérjük, hogy harmadik fél sütijei tekintetében a harmadik félnél tájékozódjanak az adatkezeléssel kapcsolatban, ugyanis a harmadik fél adatkezelésére nincsen ráhatásunk.