Akinek van egy fénykép készítésre alkalmas eszköze, nevezheti magát fotósnak?
A nem olyan távoli múltban felröppent a hír, hogy most már a fotózás bizonyos vállfajait azok is művelhetik üzletszerűen, akiknek erről semmilyen jellegű előtanulmányuk nincsen. Nyilvánvalóan nem tudok elmenni a téma mellett szó nélkül, így szeretném most veletek megosztani ezzel kapcsolatos gondolataimat!
Érzékenyebbek kedvéért jelezném, hogy most egy újabb, kritikus hangvételű, véleményformáló írás következik...
Sziasztok, Bodogán Sándor vagyok, a multitalentum...
A múlthéten észrevettem, hogy a konyhában az egyik ajtó lóg egy kicsit. Úgy TIPPELTEM, hogy a zsanérnál kilazulhattak a csavarok, ezért fogtam egy csavarbehajtót, és meghúztam őket. Legnagyobb örömömre, azóta az ajtó nem lóg. A problémát szakszerűen megoldottam, ebből egyértelműen az következik, hogy én most már asztalos IS vagyok!
Hatalmas sikerélményemen felbuzdulva kedvem támadt főzni, és olyan marhapörköltet rittyentettem, hogy SZERINTEM - ha kóstolták volna - , Gordon Ramsay és Jamie Oliver egyszerre adták volna vissza a kötényüket... Kétség sem férhet hozzá, hogy én most már profi szakács IS vagyok!
Miután jóllaktam, eszembe jutott, hogy oltári késében vagyok, ezért bepattantam a kocsiba, és - persze gyorshajtás nélkül, pusztán technikából megoldva - VÉLETLENÜL SIKERÜLT 10 perc alatt megtennem az egyébként 15 perces autóutat.
Nem kérdés: én most már autóversenyző IS vagyok! Sőt, mi több! Hogy megoszthassam a publikummal, hogyan spóroltam 5 percet a saját fejlesztésű piroslámpa elkerülő technikámmal, elgondolkodtam azon, hogy hivatásos sofőr oktatásba IS kezdek...
Este, mikor hazaértem, kedvem támadt kibontani egy üveg bort. Benéztem a borhűtőbe, és láttam, hogy 2 üveg is van, amik közül választani tudok. Mivel úgy HALLOTTAM VALAHOL, hogy a marhapörkölthöz jobb a vörösbor, mint a fehér, ezért inkább azt nyitottam fel. Jól passzolt,
Ha holnaptól úgy döntenék, hogy ezeken a területeken másoknak pénzért is hajlandó vagyok „dolgozni”, Te melyik szolgáltatásomat választanád? Egyiket se? Na, hogyhogy? Olyan izé vagy... Jól átgondoltad?
Pedig az óvodában a jelem: „mindenhez is” volt, a jelmondatom pedig: „Nekem Te ne! Nem ma kezdtem!”
Ne keverjük már össze a szezont a fazonnal!
A fotózás ma már egy olyan tevékenység, amit tényleg, de tényleg bárkinek van lehetősége kipróbálni. Képek formájában dokumentáljuk az életünk szinte összes pillanatát, fotózhat a 3 éves gyerektől a 90 éves dédi mamáig mindenki... és én ezt szuper dolognak tartom. De akkor most már mindenki fotós, fényképész, sőt, fotóművész, akinek van egy mobilja vagy fényképezőgépe, legalább egy értékelhető fényképe, és azért hajlandó is valaki más pénzt adni? Hát dehogyis!
A profi fotográfia egy mélyreható és széleskörű ismerethalmazon alapuló szakma, nem csinn-bumm cirkusz, amihez mindenki csatlakozhat, akinek jó a kedve. Mint ahogyan nyilvánvalóan nem asztalos senki attól, mert be tud tekerni 2 csavart egy ajtóba, nem lesz automatikusan fotográfus az sem, aki jókor volt jó helyen, tudja, hol kell a fényképezőgépen a gombot lenyomni, és képes egy képet készíteni teljesen automata módban.
Szerencséje persze lehet mindenkinek, jó fényképek születhetnek bárhol, bármikor, bárki keze által. De attól, hogy valakinek sikerül véletlenül egy jó képet készítenie, még nem lesz fotós, pusztán csak egy ügyes, vagy szerencsés ember, aki a modern kor vívmányainak köszönhetően jól tudott megörökíteni egy adott pillanatot. Ez nem garancia arra, hogy ugyan ez az eredmény bármikor máskor is létrejöhetne!
Az igényesség az önmagunk felé támasztott elvárásokkal kezdődik
Szinte hallom is a kórusban zengő riposztot: „Mit vagy úgy oda, ez csak egy fénykép! Nem mindegy?”
Nem, szerintem egyáltalán nem mindegy!
Abban a környezetben, ahol boldog-boldogtalan akasztgatja magára az igényesség és tudatosság érdemérmeit, eshetne néha szó arról is, hogy ezek a fogalmak mifán teremnek.
Ma már mindenki széles nyilvánosság előtt prezentálja magát a közösségi oldalakon keresztül, ezért azt gondolhatjuk, a közzétett képeknek nincs olyan nagy súlya, pedig sok mindent elárulnak. Ezek parányi kis lenyomatok, amik talán örökké fennmaradnak. Ha olyan igényesek vagyunk, akkor miért lenne mindegy, hogy ezek milyenek?
A fotográfia egy szakma, a benne dolgozó emberek elvileg szakemberek, akiknek ráadásul egyszerre valamiféle művészi érzékkel is kellene rendelkezni, még akkor is ha alkalmazott fotográfusról van szó. Már hogy lehetne ezt tanulás nélkül elérni?
Régen egy szakember hosszú éveken, vagy akár évtizedeken keresztül dolgozott inasként, tanult a mestertől, mire saját jogon kezdett volna munkát végezni. Ma meg már rögtön profi valaki egy szakterületen azért, mert olvasott róla egy cikket...
Azzal egyetértek, hogy nem feltétlenül ugyan az a felelőssége egy fotósnak, mint mondjuk egy orvosnak vagy egy ügyvédnek. De azzal totálisan nem tudok egyet érteni, hogy a fotós mesterséget a fényképezőgép tulajdonos szintre degradáljuk.
Az az irány, miszerint profinak kikiáltott, hazudott művelője lehet egy szakmának olyasvalaki, akinek semmilyen tudásbeli háttere nincs, vagy csak nagyon felszínes, minimális tudása van az adott területről, szerintem egyszerre szomorú, ijesztő és nevetséges is.
Ez a tendencia sajnos az élet minden területén egyre inkább utat tör, és az a véleményem, hogy azzal a lendülettel, mellyel eltüntetjük a tanulmányi előképzettséget egy szakma művelésének feltételei közül, ennek a folyamatnak az elburjánzását támogatjuk.
Egy igazán kifordult és furcsa világ az, amelyben a valódi tudás és a tapasztalat helyett, csupán a népszerűség és a figyelem határozza meg, hogy valakinek egy bizonyos témában adunk-e a véleményére, elismerjük-e a teljesítményét, vagy sem!
A valóban profi fotósok munkássága tudatos döntések sorozata, nem pedig ügyeskedés és szerencse
Van az a rongyosra használt, de ettől még igaz mondás, hogy: „A jó pap holtig tanul.”
Na, hát szerintem nem csak a pap, de bármilyen más terület művelője, így a fotós is a legjobban teszi, ha ezzel a szemlélettel, meggyőződéssel rendelkezik.
Normál helyzetben a sikerre vágyó ember először elvégzi a kemény munkát, tanul, fejlődik, és csak aztán vár a teljesítményéért elismerést. Mai világunkban azonban a legtöbben csak a hangos sikerre vágynak, az odáig vezető hosszú és göröngyös utat pedig csak nagyon kevesen kívánják megtenni.
Mikor fotózunk, nem csak gombot nyomogatunk, hanem gondolkodunk, szervezünk, tervezünk és megvalósítunk. A fotók pedig az egyedi látásmódtól, a tudatos megvalósítástól, a határozott mondanivalótól és a kifejlett szépérzéktől lesznek érdekesek és értékesek.
Persze nem azt mondom, hogy mindezt egy jelenlegi OKJ-s fotográfus képzésen el lehet maradéktalanul sajátítani. Viszont az önfejlesztésre való buzdítással sokkal magasabb színvonalon gondolkodó és dolgozó fotósokat tudnánk kinevelni, mint azzal, hogy egyre csak csökkentjük az elvárt színtet és a szakma műveléséhez állított feltételeket.
Ha kivesznek egy egyébként is botrányosan alacsony színvonalú feltételrendszert egy magasabb szintű szakmai körbe való bekerülés mögül, nem tesznek mást, mint létjogosultságot adnak az értékmentes, csupán pénz és (hamis) siker orientált gondolkodásnak. Ezzel pedig nem csak a szakma teljes felhígulásának nyújtanak teret, de annak is, hogy a tudásba fektetett pénz, idő és energia is valóban elértéktelenedjen.
Ki viseli majd a vállán ennek következményeit?
Te, aki üdvösnek tartod, hogy végre most már előzetes képzettség nélkül is nevezheti magát valaki profi fotósnak, és hivatalosan is pénzt kérhet a munkájáért, mire számítasz, hova fogja ez a jelenség az egész szakmát pozícionálni? Még ha Te jobb, képzettebb fotós is vagy, vagy leszel egyszer az átlagosnál, mit fog ez érni, ha a képzettség és tudás nélkül fotózó hobbistákat és az üres szavakat túl hangosan kiáltozó véleményvezéreket, a magas színvonalú fotográfia ismerőivel és művelőivel automatikusan egy lapra fogják tenni? A folyamat abszolút erre halad, sőt, bizonyos szinten már ma is ez zajlik! Mi lesz ennek a vége?
Közel 20 éve vagyok ebben a szakmában, ez idő alatt megszámolni sem tudom, mennyi képzésen, oktatáson, workshopon, inspiráló beszélgetésen és önszorgalmú gyakorláson vettem részt, mégis, még most is tanulok, folyton és egyfolytában. Nem csak a konkrét fotós képességeimet fejlesztem, mert szerintem fontos, hogy más területeken is képezzük magunkat. Sok minden van, amiben érdemes fejlődni, mert a különböző területeken szerzett tudáshalmazok összeadódnak és egyre nagyobb egészet képesek alkotni. A mi munkánkhoz például szerintem szervesen kapcsolódik a lelki állapot is, ezért én azt is próbálom egyensúlyban tartani, hogy minden egyes fotózáson a legjobb és legkiegyensúlyozottabb legyek, törekszem rá, hogy aki hozzám jön, az a legtöbbet kaphassa.
Tudom, hogy a befektetett energiámnak köszönhetem nagyrészt a sikeremet. Kaptam már nagyobb megbízásokat, fotóztam hírességeket, munkáimat mindig, de az idő múlásával egyre jobban átjárja a szakmaiság és az igényesség. Ennek ellenére, még mindig csak halkan és szerényen merem kimondani magamról, hogy profi fotós, hisz még mindig úgy érzem, hogy rengeteg minden van, amiben fejlődhetek, és amit még nekem is meg kell tanulni, hogy elérjem azt a célt, amit kitűztem magam elé.
Azzal a tudással, látásmóddal, üzenettel, ami a nagyokat igazán naggyá teszi, nem születik senki, és a boltban sem tudod mindezt csak úgy megvásárolni. Ahhoz, hogy ennek birtokába kerülhessünk, sokszor és sokféle képpen le kell tudni izzadni.
Szeretném, ha a következő fotós generáció tagjai nem pusztán hobbikattintgató, a fotográfiára csupán egyszerű pénzkereseti lehetőségként gondoló, üresfejű és gondolattalan emberek lennének. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy mindenki, aki képesítés nélkül fotóz, az ilyen, hanem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a folyamat szerintem könnyen katasztrofális következményekhez vezethet a szakmára nézve.
Szóval, szerintem kell, nagyon is kell az OKJ-s fotósképzés!
Sőt, sokkal jobb, naprakészebb OKJ-s fotósképzés kell!
Utópisztikus jövőképnek tűnik lassan, de jó volna, ha a fotósok tanulnának, fejlődnének és a tudásukról az igazolást nem a közösségi oldalakon kommentelő laikusoktól, hanem a szakmabeli nagyoktól várnák, és önmaguk belső, kifejlett értékítéletében keresnék.
Bár még mindig papír ország vagyunk tudás ország helyett, de valahol csak meg lehetne azt a bizonyos arany középutat találni, ahol a képzettség egyenes arányban van a tudásszinttel, nem pedig arra haladni, hogy se tudás, se papír nem kell. Jó lenne, ha ilyen vita fel sem merülne, hogy egy szerteágazó tudást igénylő szakma műveléséhez kell-e valamilyen, akár bármilyen előképesítés. A vitának ehelyett sokkal inkább arról kéne szólnia, hogyan lehetne az OKJ-s képzést olyan oktatási formává fejleszteni, aminek segítségével az oktatók képesek lehetnek átadni a diákoknak a rendes, mai, használható piaci tudást.
De már akkor is boldogabb lennék, ha minden végzett fotográfus úgy kerülne ki az iskolapadból, hogy érti legalább az expozíciós háromszöget, és nem úgy, hogy vizsga előtt egy nappal még felhív, hogy segítsek már, mert nem tudja a blende sort.
És azt sem gondolom, hogy a 4 lámpás világítást „alap” világításként kellene kezelni és tanítani mindaddig, amíg a tanulók még egy lámpával sem tanultak meg mit kezdeni…
Úgy gondolom, hogy ha a szakma műveléséhez feltételül szabott képzés valóban elegendő és használható tudást adna, és nem csak kb. a „pénzért papír” elven működne, akkor az innen kikerülő, kezdő fotósok joggal és bátran kérhetnének pénzt akár „kezdetleges” munkájukért. És ebben az esetben a tanult és a képzés nélkül fotózó szakmabeliek tudásból eredő különbség helyesen pozícionálná a piaci szereplőket, ez pedig nem is engedné felmerülni a kötelező előképzettség megszüntetésének kérdését, sőt, motiváltabbá tenné a fotós babérokra törő kezdőket a tanulásra.
Én aztán tudom, hogy a valódi és gyors ütemű fejlődéshez nem elég az elméleti tudás, sokat kell gyakorolni is, és jó lenne, ha a gyakorlásért már fizetnének, mert fotósnak lenni drága... Drágák az eszközök, drágák a képzések és drága a vállalkozás fenntartása is, de az nem megoldás, hogy ezen tényleg úgy próbáljunk könnyíteni, hogy mostantól akkor azt sugalljuk, hogy a fotózást nem is kell tanulni!
Mindenkinek, aki fotósnak készül, már az elején tisztában kellene lennie azzal, hogy ez a szakma rengeteg anyagi befektetéssel jár, és időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez mind megtérüljön. Ehhez mérten pedig szükség van egy nagyfokú alázatra, fejlődés iránti vágyra.
Nem kell a kezdő fotósnak mindent ingyen csinálnia, de mint ahogyan minden más szakmában is, itt is szépen fokozatosan, a tudásszint függvényében és nem izomból kellene a ranglétrán feljebb és feljebb jutni.
Ha a cél a fejlődés, és nem a teljes elhülyülés, akkor egyértelmű, hogy a tanulás fontosságát nem degradálni, hanem hangsúlyozni kellene.
Én ezt teszem. Minden nap, minden lehetséges felületen.
És tudjátok, miért olyan fontos ez?
Mert, ha így haladunk, akkor hosszú távon profi fotós, és minden más szakma elismert képviselője is éppen úgy lesz valaki, ahogy én asztalos, szakács, autóversenyző, sofőr oktató, vagy éppen sommelier. TIPPELTEMre, SZERINTEMre, VÉLETLENÜL SIKERÜLTre, meg HALLOTTAM VALAHOLra alapozva!
...és nem akarok nagyon fatális lenni, de innen már csak egy apró ugrás van odáig, hogy a sérvműtétet a hentes Jóska végezze, hiszen a disznót is olyan szépen felboncolta!
Ha mindenki a képességeihez és lehetőségeihez mérten időt és energiát invesztál a fejlődésébe, az általános nívó is emelkedik, ennek köszönhetően pedig a teljes szakma joggal várhat több megbecsülést. És ehhez ugyan kellenek a szabályozások, a keretrendszerek, de még fontosabb az akarat az egyén szintjén. A megfelelő és magas szintű feltételrendszerek jó irányban befolyásolhatnák az általános tanulási hajlandóságot, de ez még önmagában nem elég. Kollektíven kellene eljutni arra a tudatra, hogy nem azért tanulunk, mert muszáj, hanem azért, mert így válhatunk minden nap egyre jobb, és jobb szakemberekké és EMBEREKKÉ!
Ha pedig valaki nem akarja jól, jobban és mindig még jobban csinálni, akkor az is oké, de legalább ne rántson magával senkit ebbe a gödörbe!
Bodogán Sándor
Ha tetszett a tartalom, támogass minket!
Amennyiben lehetőséged van rá, járulj hozzá további szöveges és online videós tartalmaink, podcast adásaink és oktató anyagaink létrejöttéhez! Támogass minket Patreon oldalunkon keresztül!
