Ez a cikk 2024-ben íródott, de valamiért az élet úgy akarta, hogy akkor ne kerüljön ki… Most mégis a fényre bocsájtom, mint egy fényképet. Ha csak egy ember elgondolkodik a leírtakon, akkor már tettem azért, hogy ez a világ jobb hely legyen kicsivel. :)
Az alább leírtak és sok más tapasztalás vezettek el oda, hogy nemrégiben meghoztam egy komoly döntést. Ebben az évben az oktatásaimat teljesen új mederbe terelem, hogy önazonos tudjak maradni és tudjak még a tükörbe nézni reggel.
Hogy részben, vagy egészben miért alakult ez így, arról lesz még szó, de sokat megtudhatsz róla ebből a cikkből is.
Te hallottad már azt a kifejezést, hogy „természetes fényes fotós”?
Esetleg használod is? És ha igen, gondolkodtál már rajta, hogy pontosan mit is jelent ez?
Egyre gyakrabban találkozom azzal a jelenséggel, hogy profi, félprofi vagy amatőr fényképészek is sebesen teszik a bemutatkozásuk mögé, hogy „természetes fényes fotós” vagyok. És hogy miért olyan lényeges ez? Mert a „természetes fényes fotós” sokkal több, mint egy leíró szókapcsolat.
Egy gyors ütemben terjedő trendet látok ebből kibontakozni, ami szerintem sokakat vezethet tévútra. Beszéljünk hát most róla és tegyük tisztába, szerintem miről is szól ez a jelenség, azaz a legtöbbször mit is jelent valójában a „természetes fényes fotós” kifejezés.
Lehet, hogy ezzel most nem fogsz egyetérteni...
A téma elég megosztó, így bizonyára sokakban fognak ellenérzést kiváltani a gondolataim. Szívesen nyitok vitát róla bárkivel, akivel lehet értelmesen és érvelve erről vitázni. És itt szeretném megjegyezni, hogy a „szerintem nem így van és pont”, meg a „te nagyképű gyökér, fejed is milyen”, a „le kéne szállni a magas lóról”, meg a „nem volt gyerekszobád, anyád se szeretett...” na, ezek nem számítanak konstruktív ellenvélemény felvetésnek. Az ilyen típusú megnyilvánulások nem túl magas szintű egyéni vitakultúrára engednek következtetni és szerintem más téma kapcsán is érdemes lehet ezen elgondolkodni.
Van egy bölcs mondás, amit ide hoznék:
„Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani.” - Mahatma Gandhi
Szóval ebben a cikkben azt szeretném kifejteni, mit gondolok a „természetes fényes fotós” elgondolásról. Elmondom, tapasztalataim szerint kik használják és mi áll legtöbbször ennek hátterében. Ha érintve érzed magad, vagy érdekes ez a téma számodra, kérlek, hogy olvasd el a teljes cikket figyelmesen, és ha eltérő az enyémtől a véleményed, akkor bátran tedd azt szóvá, de csak a cikk végig olvasása után, és érdemben kezdj el velem erről vitatkozni. :)
Köszönöm!
Tehát a nagy kérdés: mi az, hogy „természetes fényes fotós”?
Rögtön az elején szeretném tisztázni az álláspontomat: szerintem az alkalmazott fotográfiában olyan kategória, hogy „természetes fényes fotós” NINCS. Olyan van, hogy tudok fényképet készíteni, de nem tudok világítani, nincs jártasságom a mesterséges világítások és fényformálók világában, ezért akkor fotózok, mikor a természetes fények ideálisak számomra.
Hogy baj-e ez feltétlenül? Nem.
De csak akkor nem baj, ha a helyzetet akként kezeljük, ami és a technikai hiányosságokat nem próbáljuk egy új fajta fotográfiai kategóriaként beállítani.
A technika méltatlanul alulértékelt lett a szakmában
Nem csak hobbista, amatőr vagy félprofi, de profi vonalon is egyre gyakrabban szembesülök vele, hogy a fotográfia komplex tudásanyagában egyes területeknek felül, míg más dolgoknak alul értékeljük a fontosságát. És úgy látom, ennek csúnyán áldozatául esett a technika.
A látásmód, az ötlet, a pillanat észrevétele, vagy annak megteremtése rendkívül fontos képességek a fotográfia szinte összes területén, de gondoljunk csak bele... hiába a tökéletes pillanat, a tökéletes beállítás, az eget rengető ötlet. Ez mit sem ér, ha végül a fénykép nem tud megfelelően elkészülni, mert nincs meg hozzá a megfelelő technikai tudás. Ehhez hozzátartozik az is, hogyan kell a fényképezőgépünket megfelelően beállítani, és az is, hogy hogyan tudjuk a fényeket lekövetni, vagy adott esetben létrehozni.
Azért gondolom, hogy a „természetes fényes fotósság” nem egy alkategória, hanem egy korlát, mert ha a fotós adott fénykörülmények között képes is lehet jó képeket készíteni, a különféle kérések megvalósításában, vagy akár az ötleteinek kivitelezésében már akadályokba ütközhet. Még ha képes is lekövetni egyes fényhelyzeteket, de az ideális fény rendelkezésre állásának hiányában önmagától létrehozni nem képes az elvárt képhez megfelelő fénykörülményeket.
A képkészítés lehet hobbi, szórakoztató időtöltés, és ebben az esetben érthető, ha a hobbi gyakorlója nem vágyik magasszintű ismeretekre, nem akar mélyre menni a nyúl üregében, pusztán jól akarja érezni magát az időtöltése közben. De mikor arról beszélünk, hogy a fotográfia egy szakma és egyben alkotói folyamat is, akkor fontos lenne a tisztánlátás, hogy a szakmai értékünket be tudjuk határolni.
Nem elég a gondolat, a valóra váltáshoz meg kell tanulni a képkészítés módját. Egy kép sok mindenből tevődik össze, ennek pedig a világítás, a fény egy nem is olyan apró, de igenis nagyon fontos szelete.
De mi van például a természetfotósokkal, a fotóriporterekkel, az autonóm-, művészi fotográfusokkal, tehát azokkal, akik témájukból adódóan szinte kizárólag természetes fényben fotóznak?
Ha a „természetes fényes fotós” kifejezést arra vonatkoztatjuk, hogy valaki tudatosan úgy döntött, hogy ő csak a természetes fények felhasználásával szeretne fotózni, mert olyan a témája, akkor még akár valid is lehet a „természetes fényes fotós” fogalom. De itt is igaz, hogy valóban jó képet tudatosan az tud készíteni, aki érti, hogy hogyan lehet az adott fényhelyzetet az eszköz segítségével éles, vagy tudatosan életlen, kifejező képpé konvertálni. És itt bejön a véletlen és szerencse szerepe is, de ez a legtöbb esetben elhanyagolgató.
Elméleti síkon rájuk is igaz, hogy tudatossá akkor válik a munkájuk, ha magabiztosan és tudatosan tudják használni a fényképezőgépet, van egy konkrét látásmódjuk és elképzelésük arról, milyen képet szeretnének alkotni és értik és tudják használni céljainak megvalósítása érdekében az adott fénykörülményeket. Akkor is, ha az természetes fény, akkor is, ha mű és akkor is, ha mind a kettőt használják egyszerre.
Sokan vannak azok is, akik úgy gondolkodnak a fotográfiáról, hogy az, mint képalkotó művészet pusztán a látásmódból ered és igazából az alkotói színvonal pusztán ennek függvénye, a technika csak másodlagos, vagy akár elhanyagolható.
Szerintem ez a személet sokakat tévútra vihet. Ugyanis hiába van valakinek elképesztő, különleges, egyedi látásmódja, ha azt technikailag nem képes megvalósítani, akkor a megálmodott projekt félkész marad.
Egy idézet Szelényi Károly: Színek – A fény tettei és szenvedései című könyvéből:
„A számítástechnika térhódításával, a digitális adatrögzítés, a háromdimenziós képalkotás és az internetes kommunikáció megjelenésével a képi adatrögzítés technikája is alapvetően megváltozott. A bennünket körülvevő valóság ábrázolásában eddig nem látott lehetőségek állnak rendelkezésre a XXI. században – az új eszközök segítségével a korábban nehezebben elérhető vagy elérhetetlen is „megfoghatóvá”, „megismerhetővé” válik. Sajnos ez nem csak előnyöket rejt magában, hanem azzal is együtt jár, hogy feleslegesnek hisszük a fizikai törvényszerűségeket., a hagyományos, jól bevált módszerek figyelembevételét, valamint az esztétikai és pszichológiai szempontokat. Ez a folyamat a vizuális kultúra elsekélyesedéséhez vezethet. Tehát az alapvető szabályok, a camera obscura elve, a fénytan, a térlátás, a színtan és a szenzitometria ismerete elengedhetetlen.”
Nagyon fontos a mondandó, az edukáció, a gondolatébresztés, a szemfelnyitás, de egy kis energiabefektetéssel lehetne ezt úgy is művelni fotósként, hogy legyen egy Wow élmény a végén. Ezzel szemben sajnos egyre több esetben tapasztalom, hogy a mondanivaló, a téma, az érzékenyítés nagyon fontos, de a kivitelezés az hagy kívánni valót maga után. És lehet, hogy így az alkotás pont azt a célt nem éri el, ami miatt megfogant a gondoltat.
Egy idő után a technikai hiányosság a siker útjába fog állni. Az alkotó megreked egy szinten és nem tud az alkotói lét magasabb fokára lépni.
Minden alkotónak szüksége van egy eszköztárra, mellyel a gondolatait alkotássá válhatja.
Akkor most minden természetes fényes fotós amatőr fotós?
Azt egyáltalán nem állítom, hogy az, aki csak természetes fényben tud fotózni, kizárt, hogy képes jó képeket készíteni. De azt egyértelműen látom, hogy a fénnyel való tudatos bánás képességének a hiánya rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozza a fotósokat és ez a hiány számos alkalommal akár teljesen meg is hiúsíthatja az értékelhető fényképkészítést. Sokszor láttam már fotósokat teljesen kétségbe esni azért, mert egy fotózás napján borús volt az ég, vagy éppen tűzött a nap (kinek mi, ugyebár) és az ilyen esetek többségében végül nem is igazán tudtak értékelhető, vagy egyáltalán éles képek születni. Ez szerintem szépen alátámasztja, hogy a „természetes fényes fotósság” az nem egy önálló kategória, hanem tulajdonképpen egy korlát, egy hiányosság beismerése.
És hogy miért teremtünk egy hiányosság köré egy önálló kategóriát ahelyett, hogy megtanulnánk bánni a fénnyel? Nos, erről vannak gondolataim, de nem tudom az egzakt választ. Érdemes lehet rajta elgondolkodni...
Mert hogyan születtek meg a „természetes fényes fotósok”?
Elszomorodva szembesülök vele nap, mint nap, hogy sokan azok közül, akik magukat professzionális szakembernek tartják és hirdetik, akiket rengetegen szakmai példaképnek tekintenek, na pont ők kezdik el terjeszteni a téves információkat és a még útkereső fotósokban a téves képet erősíteni. Ezek sokszor azok, akik hibás önértékelésük okán, némi pénzszerzés céljából prófétának kiáltják ki magukat anélkül, hogy akár csak a felszínt is karcolgatnák szakmai tudást illetően. Én pedig úgy érzem, hogy felelősségem van abban, hogy felhívjam rá a figyelmet: csak azért, mert valaki hangos, még nem szakember. Azért, mert egy út könnyűnek tűnik, még nem muszáj rajta a tömeget követve elindulni.
Talán ide tartozik és ennek köszönhető az is, hogy elhivatott és értelmes fotós palánták is sokszor drága felszerelésben keresik a magas színvonalú fényképkészítés titkát.
Elgondolkodtatásképpen nézzünk meg itt egy hasonlatot: ha veszel egy Ferrarit, akkor már borítékolható, hogy marha jól is fogsz tudni vezetni? Szerinted egy autóversenyen ki győzne? A jogsival talán rendelkező, de vezetési rutin nélküli sofőr a Ferrarival, vagy mondjuk Alonso egy közép kategóriás bármilyen autóval?
Nem a drága cucc, nem a kerülő utak, hanem a folyamatos fejlődés iránti vágy majd az ebből fakadó tettrekészség az, ami tovább visz minket az úton akkor, ha nagyra törő vágyaink vannak. Ha pedig valakiben nincs meg a fejlődés iránti vágy és megelégszik a hamis látszat fedte közepes teljesítménnyel, az is egy elfogadható döntés. Csak kezeljünk mindent akként, ami és még véletlenül se mossunk össze a tudásbeli hiányosságokból születő álkategóriákat a profizmussal.
„Na, a Sándor már megint miért áll bele, nem mindegy neki?” – hangzik a kérdés. Tudom.
Miért fontos, hogy erről komolyan beszéljünk?
Az apropó, ami miatt ez a cikk is íródik egy fontos misszió. Aki követi a munkásságomat, vagy járt már nálam képzésen, workshopon, tudja rólam, hogy számomra a fotográfia nem pusztán egy kikapcsolódás vagy sima pénz kereseti lehetőség, hanem szenvedély, szerelem, hivatás. Ezért öltem évtizedeket a tanulásba és ezért is kezdtem el anno a tudásomat és tapasztalataimat más fotósokkal megosztani.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy oktatóként amennyire ez tőlünk telik, a megfelelő edukációval próbáljuk visszaállítani a szakma becsületét és igyekezzünk a fotográfiát, mint szakmát a jelenlegi lejtmenet helyett egy újabb, nívósabb, magasabb szakmai alapokon nyugvó pályára indítani. Ennek a ténykedésnek pedig fontos része, hogy tisztázzuk az alapvetéseket, fogalmakat és gátat szabjunk olyan folyamatoknak, melyek műfogalmak megalkotásához és tartalmi, szakmai kiüresedéshez vezetnek.
Fontos ez azért is, mert egyre több esteben látom fotósoknál, hogy egyszerűen nem hallgatják meg a kritikát, vagy ha meg is hallgatják, sértésként értékelik ahelyett, hogy elgondolkodnának rajta. Sokszor hallom, hogy „nekem így tetszik”, „nekem így jó”...stb. És ezzel nem is lenne semmi baj, ha a teljes elhatárolódás a változástól nem mutatna a minőségi lejtmenet irányába sok esetben.
Érdemes persze megnézni, ki mondja a kritikát. Jogunk van eldönteni, kitől fogadjuk el. De egy hozzáértő szakmai alapokon nyugvó kritikai észrevételein érdemes minimum elgondolkodni a sértődés helyett.
Fontos tanulság, hogy ha valakinek nem tetszik a munkánk, a képeink, és ezt tudatja velünk (normálisan), az nem ellenünk irányul, akkor sem, ha adott esetben nincs relevanciája. Akkor pedig pláne nem, ha olyantól kapunk észrevételt, aki ért is hozzá.
Nekem is nagyon sok idő volt ezt megtanulni és még most sem megy 100%-osan, mert hát ilyen érzékeny egy állatfajta ez az alkotó... ugyanakkor fontos, hogy mindenki, aki tart valahová, aki fejlődni szeretne elgondolkodjon ezen és igyekezzen napról napra egyre inkább helyén kezelni az ilyen helyzeteket is.
Szóval messzire mutató ez a téma
A cikk célja, hogy felhívjam a figyelmet egy rossz tendenciára. Törekvés annak érdekében, hogy minél többen tegyék fel maguknak a megfelelő kérdéseket:
- Tényleg jó ez így nekem, vagy csak elhittem valamit, ami igazából nincs is?
- Akarok változást, akarok fejlődni, akarok napról napra jobb lenni, akarok tenni az álmaimért, vagy inkább csak meg akarom úszni a munkát és valójában nem akarok tenni annak érdekében, hogy jó minőségű, profi munkát tudjak az asztalra letenni?
- Komolyan veszem a fotográfiát, vagy ez nekem csak hobbi, amiben jól akarom magam érzeni és a többi nem érdekel?
Nincs jó és rossz válasz, de tegyük tisztába magunkban a válaszokat és ezt is kommunikáljuk kifele.
Nem az a célom, hogy beszóljak a „természetes fényes fotósoknak” és nem azért vagyok ebben ennyire sarkos véleményen, mert erőt fitoktatok vagy bárkit is bántani akarok.
Tudom, hogy sokan nem látják át ezt a témakört, mert a legtöbb olyan helyről, ahonnan a kezdő fotósok a szakmai infót várnák, inkább könnyű, megúszós praktikákat kapnak. Ebben nem csak azért vagyok biztos, mert sokan érkeznek hozzám tanulni ezzel a problémával, de azért is, mert a pályám elején én is pont ugyan ebben a cipőben jártam.
Én hálás lettem volna a pályám elején, ha valaki irányba tett volna és nem pazarolok el hosszú éveket téves dolgok megtanulásával és használatával.
Sokáig fogalmam sem volt arról, mi valójában a tudatos képalkotás folyamata, mitől jó egy kép és milyen irányba fejlesszem magam, kire hallgassak ezzel kapcsolatban. Ami segített ezen tovább lendülni az az volt, hogy valahol mindig volt bennem egy nagy kérdőjel és kutattam és kerestem a jó kép titkát, ahogy a mai napig is folyamatosan ezt teszem. A sok energiaráfordítás pedig úgy vélem meghozta a gyümölcsét. A tudatos példakép választás, inspirálódás és a szakmai alázat mind-mind hozzásegített ahhoz, hogy minden nap jobb fotóssá tudjak válni és ma már egyáltalán ne okozzon gátat az alkotásban például a fénykörülmény.
Persze – csak hogy félreértés ne essék – nem gondolom, hogy kész lennék. Bár technikailag magasan képzett vagyok, bőven van még mit tanulni, miben fejlődni nekem is és nem dugom a homokba a fejem ezügyben. Folyamatosan képzem magam azokon a területeken, ahol hiányosságokat érzékelek. Azt is látom, hogy sokan vannak a szakmában, akik sok szempontból előttem járnak, de folyamatosan törekszem rá, hogy újat tanuljak, nem félek a komfortzónámból kilépni, a nálam tapasztaltabbaktól kérdezni, tanulni és ha valami olyat kérnek tőlem, amit nem tudok megvalósítani, nem félek segítséget kérni, vagy a tudásomon túlmutató feladatokat egyszerűen nem elvállalni.
Sosem késő elkezdeni!
A „természetes fénnyel fotózom” tapasztalatom szerint tehát az esetek jelentős százalékában azt jelenti, hogy „a fénnyel nem tudok bánni, nem értem a fényt”. Ez pedig egy olyan korlát, ami gátat szab a tudatos fénykép készítésnek. Ezzel szemben az, aki professzionális módon megtanul világítani és a fénnyel bánni és a vizuális érzékenységét, látásmódját is fejleszti, nincs kiszolgáltatva a környezetének, tehát képességet szerez arra, hogy szabadon és magas minőségben tudjon alkotni. Innentől pedig dönthet róla, milyen fényt szeretne használni. De ilyenkor már a döntés nem a korlátok miatt, hanem a célnak megfelelően fog megszületni.
Szentül hiszem, hogy a rendelkezésedre álló eszközök tudatos használatának képessége kellene meghatározza, hogy ki hol tud elhelyezkedni végül azon a bizonyos ranglétrán. Tehát ha megtanultunk világítani, azaz a természetes fénnyel, a mű fénnyel és ezek keverékével is kedvünk szerint bánni, és a lehetőségeinknek és elképzeléseinknek megfelelően tudunk egy adott fényhelyzetet előállítani a képkészítéshez, - és persze megtanuljuk a fényképezőgépünket és a kreatív képalkotó képességünket is megfelelő szinten használni - na akkor tudjuk majd magunkat reálisan tudatos és akár profi fotósnak nevezni.
Beismerni, hogy vannak hiányosságaink és elindulni a fejlődés útján nem szégyen, hanem dicsőség. Ráadásul számos nagyszerű lehetőség áll a rendelkezésre, ha fejlődni szeretnénk és tudatosan akarunk a profi fotóssá válás hosszú útján elindulni.
A téma, amit itt feszegetni próbáltam sokkal, de sokkal szofisztikáltabb annál, mint amennyire itt sikerült kifejtenem, egyes részeket még mélyebben szét lehetne bontani, de már így is borzasztó hosszú ez az iromány, köszönöm, ha ennek ellenére elolvastad. Biztosan bele lehet részekbe kötni. A fotózás egyes szegmeseire lehet, hogy totálisan nem igazak, vagy csak részben igazak a leírtak, de azt gondolom, hogy ezek a gondolatok attól még nagy általánosságban igazak és alkalmasak arra, hogy elgondolkodásra ösztönözzenek. Kérlek így tekints a leírtakra.
Gondolataimat pedig - alátámasztandó, hogy ezt a sok okosságot nem egyedül találtam ki :) -egy újabb híres idézettel zárnám:
„A tehetséges kezdőnek is meg kell tanulnia a mesterséget, mert a legkiválóbb adottság sem ér semmit, ha hiányzik az alkalmazásához szükséges szakértelem.”
Charlie Chaplin
Szép fényeket kívánok mindenkinek!
Sándor
