Barion Pixel

Etikus felhasználás? Szerintem!

Gyakran találkozhatunk azzal a kérdéssel, hogy mások által készített képet hogyan etikus felhasználni. Teljesen "idegen", azaz más által készített kép esetében természetes, hogy a kép készítőjének engedélyét kérjük és kiírjuk a nevét, vagy éppen azt, amit kér a kép késztője. De mi a helyzet akkor, ha ugyan mi készítettük a képet, de olyan körülmények között, ahol külső személyként voltunk jelen, vagy nem minden körülményt mi határoztunk meg, valósítottunk meg? Tökéletes példa erre például egy fotós képzés vagy workshop, ahol egyértelmű, hogy a diákok is készítenek képeket, hiszen épp ezért vannak jelen. Ezeket a képeket felhasználhatja készítőjük instagramon, facebookon, weboldalon, azonban az etikus használat íratlan szabályai megkövetelik, hogy feltüntessük a képkészítés körülményeit, vagyis hogy ez egy workshopon készült kép, illetve a stábtagokat is tiszteljük meg azzal, hogy feltüntetjük a nevüket, feladatkörüket.

Miért fonots ez?

Mindannyian, akik a fotózás területén dolgozunk, tudjuk, hogy egy fotó elkészítése nem csak egy kattintás. Ahhoz, hogy szép modell-, divat-, portréfotók készüljenek, rengeteg előkészület szükséges: megtalálni a megfelelő modellt, sminkest, fodrászt, stylistot, valamint megszervezni, hogy ők mind ráérjenek ugyanabban az időben. Ki kell találni a koncepciót, megtalálni a helyszínt és leszervezni, hogy minden és mindenki szabad legyen a fotózás idejére. Aki csinált már ilyet, tudja, hogy nem egyszerű feladat. 

Egy workshopon mindezeket a szervezők megteszik előre. A workshop témája megadja a koncepciót, a modell is hosszú keresési és kiválasztási folyamat útján kerül oda és a workshop során folyamatosan segíti a résztvevőket, és akkor ez még csak a jéghegy csúcsa. Mert ugyan a mi képzéseink és workshopjaink egyértelmű célja, hogy biztosítsuk azt a tudást, amivel résztvevőink később önálóan is képesek lehetnek az adott képeket megvalósítani, de a workshop körülményei között a világítások, beállítások, kompozíciók nagyrészt az oktató útmutatása vagy tevőlegessége útján alakulnak úgy, ahogyan. Az is előfordulhat, hogy adott képek esetén még a gépet is az oktató állítja be és kattintja el, mert meg akarja mutatni, hogyan csináld. Ebben az esetben pedig, pusztán azért, mert a te gépeddel készült a kép, még nem mondhatjuk ki, hogy te készítetted és sok esetben az is felmerülhet, hogy önálóan még nem tudnád pontosan ugyan azt a képet megvalósítani.

Éppen ezért pozitív/fair dolog, ha az elkészült képek publikálásakor odaírjuk, hogy a képek valamilyen workshopon készültek. Így nem csapjuk be se saját magunkat, sem pedig a leendő ügyfeleinket azzal, hogy azt állítjuk, az így készült képek a saját, kizárólagos szellemi termékeink. 

Haladó felhasználás

Az utóbbi években sok meredek esettel találkoztam, ami a workshopokon készült képeket illeti. Láttam már olyat, hogy valaki az általunk szervezett workshopon készült képek felhasználásával indított saját workshopot és olyat is, hogy valaki fotós pályázaton akart elindulni olyan képpel, amit ilyen körülmények között készített. Azt talán nem is taglalnám, hogy ez velünk szemben, az oktatóval szemben mennyire korrekt, hiszen bár ez is gond, de ez a kisebbik. A nagyobb probléma az, hogy az ilyen típusú próbálkozások mennyire nem korrektek akár a szerveződő workshop résztvevőivel, akár a pályázaton induló többi versenyzővel szemben. 

A workshopok és képzések a gyakorlást, fejlődést és tapasztalatszerzést szolgálják, de az ott készült képek nagy dózisban tartalmazzák az eseményen résztvevő szakemberek munkáját. Még akkor is, ha Te kattintottad el a gombot. Ezért kérlek, ne használd ezeket a képeket úgy, mintha kizárólag a Te alkotásaid lennének, mert ezzel nem csak másokat, de saját magadat is félrevezeted.

A nálunk tanulók már tudhatják, hogy valóban mindent elkövetünk azért, hogy kézzelfogható, azonnal gyakorlatba ültethető tudást adjunk és segítsünk haladni a profi fotográfia útján. De a valóban profivá váláshoz senki sem spórolhatja meg a saját, önáló munkát. Légy bátor, használd a nálunk szerzett tudást a saját projektjeid során. Mi pedig támogatunk abban, hogy az így készült képeiddel büszkén prezentálhasd munkásságodat.

Bodogán Sándor

AKTUÁLIS WORKSHOPOK

Modell: Mikolt - Visage
Smink: Takács Brigitta
Haja: Hajda Nóra
Fotó: Bodogán Sándor

Ha tetszett a tartalom, támogass minket!

Amennyiben lehetőséged van rá, járulj hozzá további szöveges és online videós tartalmaink, podcast adásaink és oktató anyagaink létrejöttéhez! Támogass minket Patreon oldalunkon keresztül!

Ne maradj le az új tartalmainkról és az
induló workshopokról!
Iratkozz fel a hírlevélre!
Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk
Mi a cookie (süti)?

A cookie-k ("sütik") - a továbbiakban: süti vagy cookie - kis méretű adatcsomagok, amelyeket az Ön böngészője ment el, amikor a weboldalakat, köztük a www.fotosworkshopok.hu honlapot - a továbbiakban: Honlap - látogatja.

A sütiket a weboldalak általában a felhasználói élmény javítására használják oly módon, hogy a weboldal vagy kizárólag a látogatás idejére ("Munkamenet" sütik, amelyek a böngésző bezárásakor törlődnek) vagy ismételt látogatások során ("Tartós" sütik) "megjegyzi" a felhasználót.

A jelen Cookie (süti) tájékoztató azt ismerteti, hogy a www.fotosworkshopok.hu honlapon milyen sütiket használunk és Önnek, mint a honlap használójának milyen lehetőségei vannak a sütik beállításával kapcsoltosan.

Tájékoztatjuk, hogy a cookie-kat nem használjuk az Ön személyének közvetlen azonosítására alkalmas információk tárolására. Amennyiben személyes adatoknak minősülő adatokat kezelünk, ezt az Adatvédelmi tájékoztatónkkal összhangban tesszük.

Lehetnek olyan esetek, amikor harmadik fél cookie-ját használjuk. Kérjük, hogy harmadik fél sütijei tekintetében a harmadik félnél tájékozódjanak az adatkezeléssel kapcsolatban, ugyanis a harmadik fél adatkezelésére nincsen ráhatásunk.