Ha azt mondjuk, hogy vintázs fotográfia, a legtöbb embernek egy hatalmas harmonika kihuzatos fényképezőgép, és egy fekete lepel alá bújó fényképész jut az eszébe. Azonban az elmúlt években szinte napról napra erősödve megfigyelhető az a trend, amelynek keretében elsősorban az egykori keleti blokk fényképezőgépein használt fix obvjektívek bukkannak fel akár a legmodernebb mai DSLR-eken is.

A fotográfia technikai sport - szokás mondani, és mint minden technikai sport esetén, a "sportolónak" mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha azt minél magasabb szinten szeretné űzni. Talán épp ez az alapvetés vezetett oda, hogy - elsősorban az amatőr fotósok körében - egyre elterjedtebb a vintázs objektívek használata, amelyek a közhiedelem szerint nagyságrendekkel olcsóbb alternatívái lehetnek a drága gyári objektíveknek. Azonban, mint látni fogjuk, ez nem olyan egyszerű.

Mitől vintázs egy objektív?

Az angolosan vintage, magyarosan vintázs jelzővel emlegetett objektívek alatt a fotográfiai eszközök igen széles spektrumát értjük, gyakorlatilag minden olyan objektívet, amellyel csak manuálisan lehet fókuszálni, rekeszt állítani és általában sem elektromos, sem képstabiláziós rendszerrel sem rendelkezik. Míg manapság az objektívek jelentős része különböző nagyságú átfogással rendelkező zoomobjektív, addig ezeknél a retró eszközöknél a nagy fényerő (f/1,2–2,8) és a fix gyújtótávolság (28, 35, 50, 85, 135, 200, 300, 500 mm) a jellemző, elsősorban az alapnak tekintett 50 mm. Kisebb hányadban találkozhatunk zoom-objektívekkel is, ezek általában 2-3-szoros átfogásúak, jellemzően 35–70 és 70–210/80–200 mm. A mai, autofókuszos, gépvázon rekeszértéket beállítós rendszerekhez szokott felhasználók számára talán már kényelmetlen lehet a 3 különböző gyűrűvel (fókusz, zoom, rekesz) felszerelt objektív használata, így ezek az eszközök a "vintázsolók" körében sem feltétlenül népszerűek. Számukra esetleg az elsősorban japán gyártmányú, régen a sportfotósok által preferált, úgynevezett tolózoomok lehetnek még alternatíva, ahol egyetlen nagy gyűrűben egyesül a fókusz (jobbra-balra csavarás) és a zoom (előretolás-visszahúzás), míg a rekesz beállítása továbbra is külön gyűrűn marad.A vintázs zoomok jellemzően kevéssé fényerősek, mint a fixek, általában fix f/4-4,5, vagy fokozatosan csökkenő módon f/3,5-4,5, f/4-5,6 a fényerejük.  Fontos megjegyezni, hogy e régebbi filmes gépvázakra készült objektívek valamennyien 36x24 mm-es filmkockára vetítették képüket, ami megegyezik a mai full frame szenzorok méretével, így ezek is kvázi full frame optikák. A vintázs piacot elsősorban az egykori szovjet, kelet-német és régebbi japán optikák uralják, gyakorlatilag az eszközök nagyjából 95%-a ezek közül kerül ki, a maradékon egykori nyugat-német, francia, lengyel és kis hazánkban nagy ritkán magyar eszközök is osztoznak.

Miért jó?

Számos ok szól a régi objektívek használata mellett. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben tökéletesek ezek az eszközök, sokszor bizony kompromisszumokra kényszerül a felhasználó, de ezekről később. Legyen szó akár egy 50–60 évvel ezelőtt készült objektívről, akár egy közelmúltbeli, 1980–90-es évekbeli darabról, ami közös bennük, a minőségi anyaghasználat. Ezek az optikák még fém és üveg kombinációi, általában nem is tartalmaznak műanyagot. Masszív, strapabíró felépítés jellemzi őket, s jóllehet számos típusuk milliós nagyságrendben készült, még nem a fogyasztói társadalom szellemében gyártották ezeket, s olcsóbb volt javíttatni, mint újat venni. Jellemzően jóval kevesebb lencsetagból állnak, mint a mai autofókuszos-képstabilizátoros lencserendszerek, ennek előnye a nagyobb fényerő és az élesebb rajzolat. Az élesebb kép mellett gyakran egyedi rajzolattal is bírnak, sok amatőr fotós körében az egyes objektívek különleges háttérelmosása teszi vonzóvá ezeket az optikákat, gondoljunk csak a szovjet Heliosz–44-es szériára (f/2, 58 mm) jellemző csavart háttérelmosásra (népszerű angol nevén: swirly bokeh), vagy a Meyer Optik Görlitz-féle Trioplanok szappanbuborékszerű bokehkarikáira.

Fentebb már utaltunk ezen objektívek fényerejére is, az 50 mm-es gyújtótávolságúak jellemzően f/1,4-2,8 között mozognak, a hosszabbaké (135 mm-ig) f/2,8-3,5 között szokott lenni, míg a 200 mm-es teleobjektíveknél a fényerősebb daraboké f/4-4,5. Természetesen akadnak ettől eltérő fényerősebb lencserendszerek is (pl. Meyer Optik Görlitz Trioplan 2,8/100, Porst 1,8/135, Heliosz–40–2 1,5/85 stb.), amelyeknek árkategóriája már meghaladja az előbbiekét, jóllehet még így is eltörpül a modern professzionális optikák árai mellett.

Az ár sem utolsó tényező. Bizonyos objektívekből olyan sokat gyártottak, hogy még napjainkban is nagyon nagy mennyiségben fordulnak elő a használt fotós eszközök piacán. A rendkívül népszerű Heliosz-44 (2/58) széria egyes darabjaihoz 5-10 ezer forintos áron is hozzá lehet jutni, egy-egy, már-már szent grál számba menő optikáért viszont akár 100-150 ezer forintot is elkérhet az eladója, s mindig akad olyan is, akinek ennyiért megéri. Interenetes árveréseken bizonyos objektívek (pl. P. Angenieux) akár egymillió forint feletti áron is gazdát cserélhetnek, ez azonban már bőven a snassz mezei felhasználók világa felett van. Általánosan elmondható, hogy 100 ezer forint körüli összegből már egy nagyon szép objektívparkot össze lehet állítani nagylátószögtől kezdve egészen a nagytelékig terjedő spektrumon.

Régi üveg a digitális vázon

Felmerül a kérdés: a régi objektívek kompatibilsek-e a modern DSLR vagy MILC rendszerekkel? A válasz összetett, mert vannak olyanok, amelyek gond nélkül csatlakoztathatók egy mai modern Nikon, Canon stb. rendszerekre, ám a legtöbbször átalakítóra van szükség. Mivel az adapterezés kérdése igencsak kiterjedt, ezzel egy későbbi cikkben foglalkozunk részletesebben, ezúttal csak az alapokat érintjük.

A legelterjedtebb típusok egyszerű, 42 mm átmérőjű csavarmenettel csatlakoztak a fényképezőgépvázra, innen is ered az M42 megnevezés, kétségkívül az ilyen csatlakozású optikák adják a vintázs fotóeszközök legjelentősebb hányadát. A mai modern, DSLR vagy MILC vázak nem ilyen csatlakozással rendelkeznek, kivétel nélkül bajonettzárasak, ám ez a csatlakozási probléma egy olcsó adaptergyűrű (pl. M42–Nikon F, M42–Canon EOS, M42–NEX stb.) közbeiktatásával könnyedén kiküszöbölhető. Az adaptergyűrűk közül azonban nem mindegy milyet veszünk. Vannak olyan régi manuális optikák, ahol a rekeszt kizárólag az analóg vázba épített beugrasztó pedál segítségével, exponáláskor benyomodó tű ugrasztja be az előzetesen a rekeszgyűrűn beállított értékre (pl. Helios–44M–4 és utódai), az ilyen eszközzel alapjáraton egy DSLR vagy MILC váz nem tud mit kezdeni, hiszen a blendevezérlő mechanizmus szabályozókarja máshol helyezkedik el. Ilyen esetekben hasznos olyan adaptert alkalmazni, amely rendelkezik egy belső peremmel is, és az M42-es lencsetubus végére csavarva az említett tűt lenyomva tartja, ezáltal az objektív rekeszgyűrűjével már könnyedén állítható a blende nagysága.

Egyes rendszerek esetében (pl. Nikon DSLR) a bázistávolság, azaz az optika leghátsó lencséje és az érzékelő közötti távolság okozhat problémát ("nincs végtelen"), ezt a fotós kiegészítők gyártói korrekciós lencsével ellátott adapterek gyártásával igyekeznek kiküszöbölhetővé tenni - jelentős képminőségromlás árán, amely csak akut rekeszeléssel csökkenthető valamelyest. Más esetekben (pl. Canon DSLR) a fókuszvisszajelzés hiányát kell megoldani, erre a chippel ellátott adapter alkalmazása a megoldás, amelyek között a legújabbak már programozhatóak is, s nemcsak az optimális képélesség eléréséről adnak visszajelzés a fotósnak, hanem a fotó EXIF adatait is írják, rögzítve a programozott rekeszértéket.

Természetesen egyes rendszerek esetében a ma használatos bajonettzár nagyobb múltra tekint vissza, így az adott gyártónak akár több évtizede készült optikáját is fel lehet rakni egy mai modern DSLR-re (pl. Nikon F bajonett kompatibilitása a Nikon AI objektívekkel, vagy a Canon EF optikák csatlakoztatása EOS bajonettre).

Az adaptálás témaköre meglehetősen összetett kérdés amelyet ­ mint fentebb már említettük ­ egy későbbi cikkben fogunk aprólékosan körüljárni.

Amire figyelni kell

A vintázs objektívek használatakor a fotós kompromisszumokra is kényszerül. Mivel itt nincs semmilyen kommunikáció a gépváz és az optika között, sem autofókusz, sem képstabilizátor nem áll rendelkezésre – marad a jó öreg szemmérték és a reciprokszabály. Továbbá több, fentebb már említett tényezőt is figyelembe kell venni. Így például az anyaghasználat, a fém+üveg konstrukció miatt nagyobb az optika tömege, ami egy 50-es objektív esetében még nem számottevő, de mondjuk egy szovjet gyártmányú, 200 mm-es Jupiter–21-es objektív közel egy kilogramm, amit hosszú ideig tartani komoly kihívás, ha nem használ állványt a fotós. A régi üvegek is rendelkeznek bevonattal a tükröződések, becsillanások ellen, kései darabjaikra a többszörös (MC – multi coating) bevonat is jellemző, mégis kevéssé tanácsos velük az ellenfényben fotózás, bár kétségtelenül hangulatos tud lenni egy-egy becsillanás az így lőtt fotókon. A bevonatok minősége is változó, előfordulhat, hogy régebbi daraboknál egy idő után, vagy tisztítás hatására sérül, leválik, lepattogzik. Az objektívek korából és kialakításából adódóan gyakori, hogy valamilyen szennyeződés jut a lencsék közötti térbe: a por általános, a gomba kellemetlenebb vendég, előbbi kevéssé, utóbbi sokkal jobban befolyásolja a képalkotást - szerencsére ezeknek az objektíveknek a tisztítása és karbantartása még otthoni körülmények között sem feltétlenül nagy ördöngösség. A manuális zoomobjektívek kapcsán a kezelhetőség nehézségeiről fentebb már szót ejtettünk.

Dióhéjban, s nem kevéssé zanzásítva, bevezetőben ezek a főbb vonások, amiket fel kell vázolnunk a vintázs objektívek digitális fényképezőgépeken való alkalmazása kapcsán. Sokan idegenkednek a manuális használattól, de jelen sorok írója saját tapasztalata alapján vallja, hogy aki megtanul manuális objektívekkel dolgozni, és veszi a fáradtságot, hogy legalább alapszinten megértse működésüket és használatukat, az egy varázslatos világba nyer betekintést, a fotográfia, a fénnyel való képalkotás működésének kulisszái mögé. További írásainkban a vintázs fotográfia különböző területeibe tekintünk be, az adaptálhatóság mélyebb aspektusaitól kezdve egyes, népszerű optikák bemutatásán keresztül azok alkalmazhatóságával bezárólag. Tartsatok velünk nem mindennapi retróutazásunkon!

Illés András