Barion Pixel

Tanulóink munkái

2020 februárjában indítottuk el az első 10 alkalmas Portré és divatfotós képzésünket.

Nagyon izgatottak voltunk, mikor elindult ez a képzés, hiszen a Fotosworkshopok.hu történetének ez az első 10 alkalmas képzése. Rengeteg szervezést és egyeztetést igényelt, mire összeállt, hogy hogyan tudunk a résztvevőknek egy magas színvonalú, de mégis laza, baráti hangulatú képzés keretében valóban hasznos és használható tudást átadni.

Külön köszönettel tartozunk neves vendég előadóinknak és a Visage Models Hungary-nek, akik minden fotózásra biztosítanak számunkra egy-egy New Face modellt.

Még nem értünk az első képzés végére, de már most rengeteg pozitív visszajelzést kapunk mind a tanulóinktól, mind a modellügynökség részéről, akik nagyon elégedettek a tanfolyamon résztvevők munkájával.

Most három tanulónk, Anda Júlia, Gyuró Gergely és Estók Előd képeit mutatjuk meg Nektek, akik szorgalmasan gyakorolnak és nagyon büszkék vagyunk rájuk és a munkáikra. :)

A képzés felépítése azóta megváltozott és már csak azok számára elérhető, akik korábban valamelyik képzésünkön részt vettek, de ha te ebbe a csoportba tartozol, akkor érdemes lehet neked is utána nézned ennek a lehetőségnek.

További információk a képzésről

Anda Júlia képei:

Gyuró Gergely képei:

Estók Előd képei:

Ha tetszett a tartalom, támogass minket!

Amennyiben lehetőséged van rá, járulj hozzá további szöveges és online videós tartalmaink, podcast adásaink és oktató anyagaink létrejöttéhez! Támogass minket Patreon oldalunkon keresztül!

Ne maradj le az új tartalmainkról és az
induló workshopokról!
Iratkozz fel a hírlevélre!
Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk
Mi a cookie (süti)?

A cookie-k ("sütik") - a továbbiakban: süti vagy cookie - kis méretű adatcsomagok, amelyeket az Ön böngészője ment el, amikor a weboldalakat, köztük a www.fotosworkshopok.hu honlapot - a továbbiakban: Honlap - látogatja.

A sütiket a weboldalak általában a felhasználói élmény javítására használják oly módon, hogy a weboldal vagy kizárólag a látogatás idejére ("Munkamenet" sütik, amelyek a böngésző bezárásakor törlődnek) vagy ismételt látogatások során ("Tartós" sütik) "megjegyzi" a felhasználót.

A jelen Cookie (süti) tájékoztató azt ismerteti, hogy a www.fotosworkshopok.hu honlapon milyen sütiket használunk és Önnek, mint a honlap használójának milyen lehetőségei vannak a sütik beállításával kapcsoltosan.

Tájékoztatjuk, hogy a cookie-kat nem használjuk az Ön személyének közvetlen azonosítására alkalmas információk tárolására. Amennyiben személyes adatoknak minősülő adatokat kezelünk, ezt az Adatvédelmi tájékoztatónkkal összhangban tesszük.

Lehetnek olyan esetek, amikor harmadik fél cookie-ját használjuk. Kérjük, hogy harmadik fél sütijei tekintetében a harmadik félnél tájékozódjanak az adatkezeléssel kapcsolatban, ugyanis a harmadik fél adatkezelésére nincsen ráhatásunk.