Nyissuk szélesebbre a perspektívát!
2022-ben teszt jelleggel elindítottuk a Nyitott szemmel fotós klubot, melynek célja, hogy kinyissa, felnyissa, szélesebbre nyissa a résztvevők fotós perspektíváját, formálja, alakítsa a fotózással, fotóművészettel foglakozó tagok látásmódját. Remek vendégelőadók jártak már nálunk, akik megtiszteltek minket azzal, hogy betekintést engedtek a munkájukba, az életükbe, rengeteg tapasztalatot osztottak meg velünk és nagyon jókat beszélgettünk.
A sok pozitív visszajelzés okán úgy döntöttünk, hogy idén is folytatódni fog a klub és az előadásokon ugyan korlátozott létszámban, de azok is részt vehetnek, akik nem kötelezték el magukat a teljes évadra.
Pár szót a klubról...
A Nyitott szemmel fotós klub célja, hogy a nálunk tanuló / fejlődni vágyó emberekkel megismertessük a fotóművészetet egy-egy szeletét, biztassuk őket a fejlődésre és rávilágítsunk, hogy ez is egy olyan út, mely során lehet értéket teremteni. Nézőpontokat, életutakat szeretnénk bemutatni, vizuális / látásmódbeli / fejlődési / hozzáállási lehetőséget szeretnék mutatni és egyben adni az előadók által a fejlődés és a jobb képek elérése érdekében. Mindemellett inspirációs infóforrást is szeretnék kínálni a résztvevőknek.
Szeretnénk a fotográfia megítélését és művelésének színvonalát a Facebook csoportok felé emelni és megmutatni, hogy az ott zajló történéseken, elvárásokon túl is van élet.
A klub vendégei kizárólag olyan fotográfusok, fotóművészek, vagy a fotográfiához, alkotóművészethez kapcsolódó területen aktív szakemberek, akiknek munkássága elismerésre méltó, életútja tanulságos és inspiráló lehet bárki számára, aki érdeklődik a képalkotás iránt.
Gulyás Miklós előadása a Nyitott szemmel fotós klubban
Következő előadónk: Gulyás Miklós
Az előadó:
Gulyás Miklós HUNGART alkotói ösztöndíjas és Balogh Rudolf díjas fotográfus. Streetfotós, oktató, a MOME Vizuális Kommunikáció Tanszékének egyetemi docense. Korábban a Szellemkép Szabadiskola fotótanára, 2015-ig a Fotografus.hu szerkesztője, az Alapítvány a Magyar Fotográfiáért elnevezésű szervezet kuratóriumi tagja és művészeti vezetője. A 80’-as évektől kezdve számos egyéni és csoportos kiállítást tudhat maga mögött, többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, a Kiscelli Múzeum és a párizsi Centre Pompidou, MNAM-CCI - Bibliothéqe Kandinsky is gyűjteményében jegyzi műveit. Kurátorként is több jelentős kiállításon részt vett, számos fotográfiai publikáció fűződik a nevéhez, a 2000-es években több ofszet és digitális albumban is bemutatta műveit.
Bővebb információ: https://www.gulyasmiklos.com/
Az előadás témája:
„40 éve foglalkozom utca fotózással. Több mint 30 évet töltöttem fotó oktatással. Előadásom arról szól: miért szerettem meg a műfajt, amivel foglalkozom, hogyan működik ezen a területen a képi gondolkodás és építkezés, az én felfogásom szerinti. Elmesélem, mit csináltam, hová jutottam... Mutatok konkrét képeket is, pl. a legújabb Nepál sorozatomból, amit eddig még nem sokan láttak, és könyveket is ajánlok majd a résztvevőknek. Örömmel válaszolom meg a hozzám intézett kérdéseket is.”
Legfontosabb információk
Az előadás időpontja: 20232.02.13. 17:30 – 21:00
Az előadás helyszíne: Prime Studio Bp. IX. Boráros tér 6.
Résztvevők száma: maximum 25 fő
Részvételi feltételek
- Az előadás a Nyitott szemmel fotós klub keretein belül látogatható
- Szabad helyek függvényében azok is részt vehetnek az előadáson, akik nem tagjai a klubnak
- A részvétel előzetes jelentkezéshez és a részvételi díj megtérítéséhez kötött