/ Meztelenséget ábrázoló tartalom

 
18+

A következő tartalom művészi formában meztelenséget ábrázoló képeket tartalmaz.

Csak akkor menj tovább, ha elmúltál már 18 éves.

Elmúltam 18 éves Nem múltam 18 éves

Akik már minket választottak


"Bodogán Sándor által tartott egész napos oktatás végig lekötötte a csapatot. Mindenki kapott feladatot, minden eszközt megismerhettünk, megfoghattunk, össze - és szétszerelhettünk. Voltam már olyan workshop-on, ahol 3 órán keresztül közel 20 ember állt egyhelyben, egyik lábáról a másikra helyezve át a súlypontját, és csak hallgattuk a beszámolót. Na ez nem ilyen volt! Hatan voltunk, Sanyi mindenkire figyelt. Osztotta a feladatokat. Ezt hozd, azt szereld, tegyétek fel a hátteret, ti ketten szereljétek át a lámpát... Úgy tanultunk, hogy közben egy egész napos játékban vehettünk részt. Köszönet a lehetőségért!"


Tímea

"Amikor jelentkeztem a stúdiófotó workshopra, maximálisan úgy álltam hozzá, hogy nem egy hosszú délutánt átölelő kurzust követően fogok majd megragadóbb képeket készíteni. És valóban nem is. Viszont remek élmény azt átélni egy igazán tartalmas, tömör, de egyben olyan résztvevő barát workshopon - ahol mindenki érvényesülhet - ,hogy úgy távozom, azonnal ki akarom próbálni egyedül is, amit aznap hallottam, láttam, gyakoroltam. Azontúl, amit vártam, hogy számos olyan technikai tanáccsal, téves gyakorlat helyreigazításával, előre mutató gyakorlati példákkal leszek gazdagabb, arra is rámutatott a kurzus, hogy lépésről lépésre miképp érünk el jobbnál jobb képeket a legegyszerűbb stúdióbeállításoktól az összetettebbek felé. Rávilágított, hogy a legegyszerűbbel is valami megragadót tudunk létrehozni, amelyet csak még jobbá vagy még különlegesebbé tehetünk , ha fokozatosan építkezünk vagy kipróbálunk valami újat. Ez valóban ösztönzőleg hatott, s igyekszem alkalmazni mindazt amit átéltem a workshopon. Köszönöm a lehetőséget."


David

"Olyan stúdió gyakorlati workshopot kerestem ezen a telített oktatói piacon, amely hathatós és gyors támogatást, tudást nyújt a pályakezdőknek is. Bodogán Sándor oktatására azért jelentkeztem, mert egyfelől azonnal megfogott a fekete-fehér portrék klasszikusokat idéző stílusa, másfelől végre találtam valakit, aki ár érték arányban is elérhető, ámde annál gazdagabb tematikát nyújt. Egész napos, intenzív oktatás volt, számos beállítást, számos technikai fogást vettünk át, életemben először kaptam valós segítséget, s kis betekintést a divatfotók kulisszái mögé. Bátran ajánlom mindenkinek, aki még kezdő és bátortalan a stúdió fények világában!"


Kati Fanni

/ Tekints bele, hogy milyen is egy workshop nálunk!


Szeretnél értesülni legújabb workshopjainról, tesztjeinkről, cikkeinkről?

Iratkozz fel a hírlevélre és nem maradsz le semmiről!

Friss blogbejegyzések


Kérdésed van?

Tedd fel, igyekszünk mindenre választ adni!


Kapcsolat