Barion Pixel

Szombat Éva előadása

a Nyitott szemmel fotós klubban

Nyissuk szélesebbre a perspektívát!

2022-ben teszt jelleggel elindítottuk a Nyitott szemmel fotós klubot, melynek célja, hogy kinyissa, felnyissa, szélesebbre nyissa a résztvevők fotós perspektíváját, formálja, alakítsa a fotózással, fotóművészettel foglakozó tagok látásmódját. Remek vendégelőadók jártak már nálunk, akik megtiszteltek minket azzal, hogy betekintést engedtek a munkájukba, az életükbe, rengeteg tapasztalatot osztottak meg velünk és nagyon jókat beszélgettünk.

A sok pozitív visszajelzés okán úgy döntöttünk, hogy idén is folytatódni fog a klub és az előadásokon ugyan korlátozott létszámban, de azok is részt vehetnek, akik nem kötelezték el magukat a teljes évadra.

Pár szót a klubról...

A Nyitott szemmel fotós klub célja, hogy a nálunk tanuló / fejlődni vágyó emberekkel megismertessük a fotóművészetet egy-egy szeletét, biztassuk őket a fejlődésre és rávilágítsunk, hogy ez is egy olyan út, mely során lehet értéket teremteni. Nézőpontokat, életutakat szeretnénk bemutatni, vizuális / látásmódbeli / fejlődési / hozzáállási lehetőséget szeretnék mutatni és egyben adni az előadók által a fejlődés és a jobb képek elérése érdekében. Mindemellett inspirációs infóforrást is szeretnék kínálni a résztvevőknek.

Szeretnénk a fotográfia megítélését és művelésének színvonalát a Facebook csoportok felé emelni és megmutatni, hogy az ott zajló történéseken, elvárásokon túl is van élet.

A klub vendégei kizárólag olyan fotográfusok, fotóművészek, vagy a fotográfiához, alkotóművészethez kapcsolódó területen aktív szakemberek, akiknek munkássága elismerésre méltó, életútja tanulságos és inspiráló lehet bárki számára, aki érdeklődik a képalkotás iránt.

JELENTKEZEM

Marosi Viktor Fotós, rádiós műsorvezető előadása a Nyitott szemmel fotós klubban

Következő előadónk: Szombat Éva

Az előadó:

Szombat Éva fotográfus, képzőművész, iparművész, a MOME fotó szakán szerzett mesterdiplomát 2012-ben. 2013-ban megkapta a Pécsi József ösztöndíjat, amit a következő két évben újra elnyert. Képei több hazai és külföldi oldalon és magazinban jelentek már meg, mint a Vice, a Huffington Post, a GUP magazine, a Vogue Spain, vagy például a Feature Shoot, munkáit Budapest mellett kiállították többek között New Yorkban, Jeruzsálemben, Amszterdamban, Bécsben és Varsóban is. 2018-tól a MOME fotográfia szakán tanít. Művészeti tevékenysége mellett alkalmazott fotósként dolgozik, olyan ügyfeleknek mint: Telenor, Adidas, Dove, Sloggi, Mastercard, Nikon, Lenovo, Samsung, McDonald’s, Budapest Park, Kreatív Magazin, Glamour, Marie Claire.

 

Az előadás témája:

Szombat Éva fotográfiájában a glamour és a szociológiai perspektíva egyedi keveréke jelenik meg. Előadásában mesél nekünk többek között a kezdeti kihívásairól, fotográfiai formanyelvének kialakulásáról és hogy milyen lépcsők vezettek jelenlegi munkásságáig. Bemutatja fontosabb munkáit, beszél az alkotói fotográfia és az alkalmazott fotográfia kapcsolatáról, különbségeiről saját nézőpontjából és beavat minket abba is, ő hogyan igyekszik fenntartani az egyensúlyt a két területen való jelenlét között. A MOME tanáraként oktatói nézőpontból is megközelíti a fotográfia kérdéskörét.

Jelentkezem

Legfontosabb információk

  • Az előadás időpontja: 2024.01.09 17:30 – 21:00
  • Az előadás helyszíne: Prime Studio Bp. IX. Boráros tér 6. 
  • Résztvevők száma: maximum 25 fő

Részvételi feltételek

  • Az előadás a Nyitott szemmel fotós klub keretein belül látogatható
  • Szabad helyek függvényében azok is részt vehetnek az előadáson, akik nem tagjai a klubnak
  • A részvétel előzetes jelentkezéshez és a részvételi díj megtérítéséhez kötött

JELENTKEZEM

Szombat Éva előadása a Nyitott szemmel fotós klubban
Kezdés
2024.01.09. 17:30 (kedd)
Helyszín
PRIME Stúdió - Budapest, Boráros tér 6.
Ár
Normál ár: 15 000 Ft
Lejárt
Ne maradj le az új tartalmainkról és az
induló workshopokról!
Iratkozz fel a hírlevélre!
Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk
Mi a cookie (süti)?

A cookie-k ("sütik") - a továbbiakban: süti vagy cookie - kis méretű adatcsomagok, amelyeket az Ön böngészője ment el, amikor a weboldalakat, köztük a www.fotosworkshopok.hu honlapot - a továbbiakban: Honlap - látogatja.

A sütiket a weboldalak általában a felhasználói élmény javítására használják oly módon, hogy a weboldal vagy kizárólag a látogatás idejére ("Munkamenet" sütik, amelyek a böngésző bezárásakor törlődnek) vagy ismételt látogatások során ("Tartós" sütik) "megjegyzi" a felhasználót.

A jelen Cookie (süti) tájékoztató azt ismerteti, hogy a www.fotosworkshopok.hu honlapon milyen sütiket használunk és Önnek, mint a honlap használójának milyen lehetőségei vannak a sütik beállításával kapcsoltosan.

Tájékoztatjuk, hogy a cookie-kat nem használjuk az Ön személyének közvetlen azonosítására alkalmas információk tárolására. Amennyiben személyes adatoknak minősülő adatokat kezelünk, ezt az Adatvédelmi tájékoztatónkkal összhangban tesszük.

Lehetnek olyan esetek, amikor harmadik fél cookie-ját használjuk. Kérjük, hogy harmadik fél sütijei tekintetében a harmadik félnél tájékozódjanak az adatkezeléssel kapcsolatban, ugyanis a harmadik fél adatkezelésére nincsen ráhatásunk.